A LELKÉSZKUTATÁS BEMUTATÁSA
nép és egy teljesen véghezvitt teremtés (új ég és új föld)."?? Az elhívás először
Krisztussal vonja közösségbe az egyént, majd pedig Krisztus testével, az egy¬
házzal (1Kor 1,9; Ef 1,1—4; Kol 3,15). Az így létrejövő közösséget az Újszövetség
gyakran az ékkAnoia (kihivottak) szöval illeti (Ef 5,25; 1Tim 3,15; Zsid 12,23).
A lelkészi identitás szempontjából fontos látnunk, hogy az Újszövetségben
az evangélium hirdetése, a pásztori és tanítói feladatok ellátása elsősorban
kegyelmi ajándék és nem speciális elhívás kérdése. A lelkészi szerep kapcsán
láthatjuk, hogy nem külön isteni elhívás, hanem a kegyelmi ajándék meglétét
konstatáló gyülekezet ruház fel tisztséggel valakit. Rudolf Bultmann így írja le
ezt a folyamatot: , A fejlődés menete [...], hogy egyrészt a karizmatikusok, ameny¬
nyiben igehirdetők, egyre inkább tisztségviselőkké válnak, vagyis az eredetileg
személynek adott karizmát egyre inkább olyan tisztség-karizmának tekintik,
melyet ordinációval ruháznak rá valakire (1Tim 4,14; 2Tim 1,6), másrészt az ige
hirdetését, tisztséghez kötődő jogként vagy kötelezettségként, egyre inkább
a gyülekezeti tisztsegviselökre ruhazzäk.”??
A lelkeszinterjük sorän nem minden interjüalany beszelt a kegyelmi ajándé¬
kairöl, de akik megemlitettek, azok eseteben leginkäbb konkret bibliai igekhez
kapcsolódik a belső motiváció, megszólítottság:
S vasárnap olvastam, naponta olvastam az igét, a Bibliaolvasó Kalauzt, és akkor [év¬
szám] októberében, s akkor az volt az igében, miközben imádság után kinyitottam,
hogy: menjetek el a világba, és tanítsátok az evangéliumot minden teremtésnek. Akkor
nagyon mélyen érintett ez. Az volt már az utolsó kérésem, kérdésem: hogy ugye nem
tudom mivé legyek. De kérlek, azt mutasd meg, hogy ha azt akarod, hogy én az evan¬
géliumod hirdetője legyek, úgy tetőtől talpig, az a terved: mutasd ki, ha nem ez, akkor
a többit majd még lehet esetleg továbbgondolni. De ez meg eléggé egyértelmű, hogy
ezt elolvastam, ez eléggé megdöbbentett a válasz, és aztán először meg is ijedtem
ettől. ... Akkor édesapámtól kaptam egy könyvet, amire már nagyon régen vágytam.
Külföldről hozták be ezeket a könyveket. Külföldön nyomtatták [...] Chambersnek
a Jézus mindenek felett című könyve. S aznap elolvastam az Igét. Nagyon nagy öröm¬
mel, mert tudtam, hogy nagyon mély gondolatai vannak ennek a festőművészből lett
misszionáriusnak, lelkésznek. S ahogy elolvastam, az volt az aznapi Ige, hogy: Hálát
adok neked Atyám, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, s kinyilatkoz¬
tattad a kisdedeknek. Igen, Atyám, mert így volt neked kedves. Ez mérhetetlen mélyen
felszabadította a szívemet. És a magyarázat is erről szólt, ha megértettem valamit,
álljak rá és Isten meg fogja nyitni az összes többit. Megértettem valamit, félelem
229 Stevens: The Other Six Days, 201.
230 R. Bultmann: Az Újszövetség teológiája, Budapest, Osiris, 1998, 365.