Az elhívásnak több jelentésárnyalata van a Szentírásban. A héber ige gara mint
hívás, számos helyen és számos jelentéssel előfordul az Ószövetség lapjain. Je¬
lentései közül kettő utal a hívásra mint Isten aktív cselekvésére. Az első ezek
közül a meghívás, ami jelenthet a megemlékezéstől a bűnbánatig sok mindent
(1Säm 16,3; Jer 3,12; Zak 7,13; Ézs 22,12; 50,12). Elöfordul, hogy az elhiväs
egy-egy konkret szemelynek szöl, mint peldäul Mözes vagy Sämuel eseteben
(2Möz 3,4; 1Säm 3,4 kk.) A gar’a ige mäsik föbb jelentese pedig a kivälasz¬
täs, az elvälasztäs jelentestartalmakkal bir. Ilyen ertelmü peldäul Isten nepenek
a#kivalasztasa, vagy egy személy kijelölése is." Sokszor úgy jelenik meg a hívás,
mint Isten gondoskodó tette arra nézve, hogy szabadulást hozzon népének.??"
A hívás szó kapcsán az Újszövetségben is két fő jelentéssel találkozunk,
úgy, mint összehívás vagy mint kiválasztás. A görög kifejezés kahéw, KANTOG
és KAfjoig többnyire meghívásként jelenik meg az evangéliumokban. Az ,elhí¬
vottak" szó ezekben az igeszakaszokban egy nagyobb közösséget jelent, és azok,
akik erre az elhívásra válaszolnak, válnak választottá. Ezen igeszakaszok tük¬
rében az általános hívásban Krisztus megváltásának örömhíre és a megtérésre,
illetve Krisztus követésére hívás mindenkinek szól. Az Újszövetségben végig
nyomon követhető a hívás és a kiválasztás közötti kapcsolat, illetve feszültség.
A Szentlélek munkája jelenik meg abban, amikor valaki meghallja a hívást azért,
hogy részt vegyen a többiek javára Isten országának építésében.?? Pál a kahéw
igét huszonkilencszer, a kAfjoic-t nyolcszor, a kAnróc-t pedig hétszer használja.
Többnyire Isten az aktív fél, és a hívás Krisztushoz hívást jelent (IIhessz 2,12;
Gal 1,16 és 1Pt 1,15). Az Isten hívását emberileg nem lehet befolyásolni és min¬
den emberi törekvéstől független: , Mert ő szabadított meg minket, és ő hívott el
szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem saját végzése és kegyelme
szerint" (2Tim 1,9; Róm 9,11). Akárcsak a Biblia többi részében, Pálnál is az elhí¬
vás — legyen az akár egyéni, akár közösségi — általában nemcsak az elhívottakért,
hanem a tágabb közösség érdekében is történik. Az újszövetségi elhívás fogalmát
így foglalja össze Paul Stevens: , A missziónak két fókuszt kell szem előtt tarta¬
nia, látva, hogy a megváltás eljött ebbe az életbe és a világba, ugyanakkor látni
aftmegváltás végső célját is, ami több mint, hogy a mennybe juthassunk. Ez pedig
nem kevesebb, mint a teljes kapcsolat Istenünkkel, egy tökéletesen megváltott
226 5Móz 28,10; 2Krón 7,14; Ézs 43,1; Jer 14,9; Dán 9,18; Hós 11,1; illetve 2Móz 31,2; 4Móz 1,16
227 R. P. Stevens: The Other Six Days — Vocation, Work, and Ministry in Biblical Perspective, Eerd¬
mans, Grand Rapids, 1999, 5.
228 Röm 8,30; 1Kor 1,9; Gal 1,15; 2Thessz 2,13-14; 2Tim 1,9; Zsid 9,15; 1Pét 2,9