OCR Output

2. A LEXIKOLÓGIA ALAPFOGALMAI

— E kategóriánál a további alosztályokra bontásnál a szavak stílusát is
figyelembe veszik (pl. írott nyelv: tudományos, hivatalos, publicisztikai,
szépirodalmi stílus; beszélt nyelv: szónoki, társalgási stílus).

3) Az élő nyelvnyelvhasználatban a) élőnyelvi szavakat, b) elavult sza¬
vakat (archaizmusokat) és c) dj szavakat (neologizmusokat) különítenek el.

A nyelv folyamatosan változik. Általában a nyelvek történetének van ar¬
chaikus, középkori, újkori és jelenkori fázisa, és minden fázis felismerhető
a jellegzetes morfofonológiai és lexikai jellegzetességeiről. Amikor a szó¬
készletet osztályozzuk, a valóságban nem túl könnyű meghúzni a határt
két kor lexikája között. Egy szó korának megállapítása annak a kiválasztott
szövegek valamelyikében dokumentált jelenlétéhez kötött (tehát mindig le¬
hetséges a revízió, azaz a korábbra datálás). A másik, hogy a jelentésváltozás
a szinkrón és diakrón műveknél egyaránt problémát jelent a lexikográfus
számára. Ezért célszerű volt egy praktikusabb, gyakorlati jellegű meghatá¬
rozást bevezetni a szótárkészítésbe, a gyakorlati szinkrónia fogalmát.

A gyakorlati szinkrónia Rey-Debove (1971) alapján az a maximális
időintervallum, amely a jelenlegi valódi beszélők közti valódi változások
minimális időszakának megfelel, vagyis egy 60 éves periódus, a 15 és
75 éves kor között birtokolt nyelv. Egy 75 éves ember megőrzi fiatalkorá¬
nak nyelvi szokásait, sokkal inkább aktív lexikát használ, mint 15 évesen,
miközben a közvetítők hiánya miatt nem gyakorolja a 15 éves korának
megfelelő passzív szókincsét.

60 év lexikája alapján a lexikográfus értékelheti a különböző elemek
együttélését. A lexikográfus a szinkrón regisztráció során a szavakat
mint lemmákat rögzíti, és jelölésekkel látja el (élőnyelvi, elavult/archai¬
kus, neologizmus). Ezek a jelölések a szótárak rövidítésjegyzékében szere¬
pelnek, de nincs pontos meghatározásuk (pl. archaikus lehet egy szó, ha
adott benne szereplő hangot x évtől y évig használták csak; neologizmus
lehet egy szó, ha az anyanyelvi beszélők nagy százaléka annak ítéli).

A nyelv új kommunikációs szükségleteket fejez ki a használók társa¬
dalmi, gazdasági, technikai fejlődésétől függően. Új fogyasztási nemek
feltűnése, a munkamegosztás változása, új technikai eszközök feltalálása
új jelöléseket hoz magával. Ezeket az új lexikai elemeket hívják neolo¬
gizmusoknak. Ritkán beszélhetünk olyan teljesen új szavakról (mint pl.
a robot gép vagy automatikus berendezés"), amelynek ismerjük a kitalá¬
lóját (K. Capek), és a pontos születési idejét (1920). Új szó más módokon
is születhet, pl. egy meglevő szó értelmének kiterjesztése, szűkítése, vagy

+ 28 +