OCR Output

Nyócker-reprezentációk s 139

dig az oktatás és a kultúra területén, az intézményrendszerben bekövetkezett
változásokat detektáló (4) filmeket. A kategorizáció részletesebb elemzése
helyett itt fontosabbnak tűnik általánosságban felhívni a figyelmet a , roma
film" kifejezés problémás voltára, illetve azokra a vissza-visszatérő diskurzu¬
sokra, amelyek e filmek autenticitását és a reprezentáció , igazságát" firtatják.

Sean Homer, a Balkánhoz kötődő roma filmek elemzésével foglalkozó ta¬
nulmányában Emir Kusturica és Tony Gatlif rendezők példáját említi, akik
a nemzetközi színtéren is legnagyobb sikereket és ismertséget elért , roma¬
filmek" szerzői. Homer szerint a nem roma származású Kusturica és a roma
Gatlif egyaránt sok esetben romantizált, pozitív sztereotípiáktól hemzsegő
filmeket készítettek, ám a filmjeik körül folyó viták újra és újra a fent említett
szempontokat kérték rajtuk számon. A rendező etnikai háttere és személyes
élettörténete tehát mintha az autenticitás és a reprezentáció valósságáért fe¬
lelt volna; holott, mikor is kérhetnénk számon hasonló szempontokat egy
, nyugati filmen", mikor firtatnánk az észak-amerikai társadalom etnográfiai
szempontból pontos ábrázolását?" A roma filmek szerzősége mindazonáltal
nem figyelmen kívül hagyható szempont, hiszen az a tény, hogy ma Magyar¬
országon a roma filmek nagy részét nem romák hozzák létre, nyilvánvalóan
hatással van a megalkotott kép tekintetére, illetve azokra azemancipatorikus,
a társadalmi elfogadásra és megismerésre irányuló folyamatokra, amelyeket
éppen a roma-témájú dokumentumfilmek kívánnak elérni. Pócsik egy másik
felosztása, mely az antropológiai filmelmélet keretében az alkotó/kutató és
a megfigyelt/lefilmezett csoport közötti viszonyra fókuszál, hasznosabb lehet
a Józsefváros roma identitásához köthető filmek megértéshez is. A Pócsik
által ebben az értelmezési keretben vizsgált filmek illetve filmkészítési mó¬
dok mind a romák másságáról alkotott negatív vagy túlzóan pozitív, roman¬
tikus kép dekonstruálására törekednek, akár az adott közösség társadalmi
viszonyainak értelmezésén keresztül, akár magyarázatot adva olyan etnikai
sajátosságokra, amelyekről a többségi társdalomnak csak hiányos ismeretei
vannak, akár performatív módon megidézve, játékká formálva a dokumen¬
tátor és az általa vizsgált közösség közti viszonyt. Az utolsó kategóriát
Pócsik a megfigyelő tekinteteken túli filmkészítésnek nevezi, parafrazeálva
David MacDougall az etnográfiai filmelmélet egyik alapművének számító,
A megfigyelő filmen túl című írását. Pócsik MacDougallra hivatkozva jelzi az
antropológiai filmek azon elmozdulását, ami a pozitivista, objektív valóságot
bemutatni igyekező alkotások, illetve az azokat forgató filmkészítők felsőbb¬

363 Homer, Sean 2006: „Ihe Roma Do Not Exist”: The Roma as an Object of Cinematic Representation
and the Question of Authenticity, Gramma. Journal of Theory and Criticism. 14. 184-185.

4 Pöcsik Andrea 2010: Megfigyelö tekintetek. A magyarorszägi romäk äbräzoläsa a kortärs antropo¬
logiai filmelmeletek tükreben. In Feischmidt Margit (szerk.): Etnicitas, Különbsegteremtö tärsada¬
lom. Gondolat-MTA Kisebbségkutaté Intézet. 410-411.