OCR Output

Az identitásképzés intézményei s 107

zésük, lokális létjogosultságuk tulajdonképpen nincs elismerve. Benga Oláh
mondatai jól megvilágítják a roma közösség heterogeneitását, amely a nyóc¬
ker hibriditásához vezetett: konfliktusokkal, ellentétekkel terhelt viszony
a közösségen belül, amely közösség mindazonáltal kívülről sok esetben
egységesen stigmatizált. Ugyanebben az interjúban hasonló gondolatok me¬
rültek fel a nyócker mint gettó problémája kapcsán. A saját élettörténetével
a muzsikus romák egy generációjának tipikus élettörténetét modellezve még
plasztikusabban fény derült a zenész cigányok elkülönülésére, a Józsefváro¬
son belüli státuszuk feljebbvalóságának érzésére. Továbbá, a városnegyeddel
kapcsolatban - ahogy ez a történeti fejezetből a II. világháború előtti és utá¬
ni muzsikusok visszaemlékezései kapcsán kiderült - a gettó idealizálására,
a nyócker mint befogadó, biztonságos otthon megjelenítésére.

»Aki nem itt lakik, az bármit mondhat. Messziről jött ember azt mond,
amit akar. Én például, mint zenész, 1962-ben, 16 éves koromban már el¬
kezdtem Nyugat-Európában turnézni. Első utam Belgiumba vezetett, utána
állandóan külföldön voltam 1990-ig. Volt, ahol csak pár hónapot, volt, ahol
több évet, például Frankfurtban. De mindig sírtam és hazajöttem ebbe az
úgynevezett gettóba. Nekem ez a gettó kell. Ahol sok roma él. És a tősgyö¬
keres józsefvárosi romák mind nagyon nagyszerű, tanult, művész emberek,
zenészek. Természetesen van hígulás, mert feljönnek olyan családok vidék¬
ről, akiknek már kilátástalan a helyzete és feljönnek Budapestre, a VIII.
kerületbe, utána akár kimennek külföldre, akár Kanadába. Én nem ezekről
a romákról beszélek. Nagyon sajnálom őket, de sajnos nem tudunk rajtuk
segíteni. Én a tősgyökeres józsefvárosi muzsikus romákról beszélek. Mi na¬
gyon szeretjük ezt a gettót, és itt akarunk élni és itt fogunk meghalni."

A gettó egyfelől tehát teljesen pozitív fogalomként jelent meg, vagyis egy ab¬
szolút szándékolt szegregáció következményeképpen létrejött lakóhelyként,
ahol a muzsikus cigányok mindig is éltek. Ez az önként létrejött gettó, ahol
a roma társadalom magas státuszú, elit rétege élt, hígult fel Benga Oláh sze¬
rint más cigányokkal, akiket ő nem is romának, hanem bevándorlónak ne¬
vez. A már említett interenetes cikkből idézve:

, Tapasztalataim szerint a Teleki tér környékén nem magyar cigányok élnek.
Ők Romániából bevándorolt cigányok, akik a kerületben telepednek le. Nem
tudni, mi okból tartózkodnak itt. Nem ismerem őket, csak látom, hogy ott
lődörögnek az utcákon. Természetesen nem csak Romániából bevándorol¬
tak vannak, hanem vidékről betelepültek is. Ők az utcán, a piac környékén

79 Részlet az Oláh Tiborral 2012. július 12-én készített interjúból.