OCR Output

102 e Köztes terek

A kisebbségi önkormányzatok kialakulása és rendszere
Magyarországon

Jelen könyv kereteit meghaladja, hogy bemutassam azt az egyébként roppant
izgalmas folyamatot, ahogyan a már többször említett 1961-es párthatáro¬
zattól, valamint az ugyancsak bemutatott, szocialista időszak alatt létező
Cigány Koordinációs Bizottságtól a rendszerváltás után a nemzeti-kisebbsé¬
gi érdekérvényesítés eljutott a kisebbségi törvény megszületéséig. A Martin
Kovats által ironikusan csak a jó, a rossz és a csúf harcának nevezett magyar¬
országi roma politika erőterében létrejött, többek által is félresikerültnek, ku¬
darcosnak ítélt kisebbségi önkormányzati rendszerének megalakulását és fő
jellemzőit így csak vázlatosan ismertetem.??

Ahogy Kállai Ernő számos, a témához kapcsolódó tanulmányából kiderül,
a kisebbségi önkormányzatok létrehozása húsz évvel a rendszerváltás előtt
merült fel először. Az 1979-es felvetést az MSZMP elvetette és legközelebb
a rendszerváltást közvetlenül megelőzve, 1988-tól jelentek meg, igaz akkor
már sorozatban, az intézménnyel kapcsolatos javaslatok. Több felvetés és ter¬
vezet után 1991-ben megalakult a nemzetiségi szövetségek közös szervezete,
a Kisebbségi Kerekasztal, amely egy másik, ugyancsak akkor alakuló szerve¬
zettel, a Kisebbségi Hivatallal együtt új tervezetet írt a Magyarországon élő
kisebbségek jogainak érvényesítéséhez. A tervezet négy legfőbb követelése az
asszimiláció tilalma, a szabad identitásválasztás, az egyéni és kollektív jogok
biztosításának és védelmének elve, valamint az önkormányzatiság és anyagi
támogatási rendszer kialakításának szükségessége volt." A végül 1993-ban
elfogadott kisebbségi törvény definiálta a kisebbségek egyéni és közösségi,
kollektív jogait is. Eiler Ferenc és Kovács Nóra tanulmányát idézve, a , tör¬
vény deklarált célja a kulturális autonómia megteremtése. Ennek szervezeti
konzekvenciája - s mint ilyen, az egész szabályozás lényege -, a közjogi stá¬
tusszal felruházott kisebbségi önkormányzatok rendszere lett."

Kisebbségi önkormányzatok helyi és országos szinten jöhetnek létre. Idéz¬
ve a törvény szövegét:

, Az egyes kisebbségek az e törvényben meghatározottak szerint községben,
városban és a főváros kerületeiben kisebbségi települési önkormányzatokat
vagy közvetett, vagy közvetlen módon létrejövő helyi kisebbségi önkormány¬

263 Kovats, Martin 1996: A jó, a rossz és a csúf - a romapolitika három arca Magyarországon. Eszmélet.
8: 32. 132-154.

764 Kállai Ernő 2005: Helyi cigány kisebbségi önkormányzatok Magyarországon. Gondolat-MTA Etni¬
kai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet. Budapest. 27.

265 Eiler Ferenc - Kovács Nóra 2000: A kisebbségi önkormányzatok rendszere Magyarországon. Regio.
3., 82-83.