OCR Output

84 e Köztes terek

zott feszültséget rögzítik, ami a szanálásra ítélt városnegyed külső megítélése
és az ott élők odatartozás-érzése, helyi identitása között húzódott. Ahogy
a Práter utca 80. házának torzójáról készült kép mellé írt sorok tanúskodnak:

„A fotó a Práter utca 71. elől készült. Ha picit hunyorítunk, és nem látjuk
az utca egyik legszebb házának a romjait, azt is gondolhatnánk, hogy a kör¬
nyéken minden a legnagyobb rendben van. Pedig dehogy! Vannak, akik
a romos házban sokáig működő kocsmát hiányolják, mások a már kiürített
házat, az itt látható Práter utca 78. - Szigetvári utca 25/b, Práter utca 76.,
74. Távolabb a Práter utca 68. - Kemény Zsigmond utca 17. és Práter utca
66. kiköltöztetett lakóit siratják. Az utca csendes, a páratlan oldalon lakók
nem tudják, hogy rájuk mikor kerül sor, mert a hátuk mögött a Jázmin ut¬
cát is lebontották már. A kilátás még biztos, szemben a Gellért-hegy még
látszik."

A rekonstruált városrész, a Szigony utcai lakótelep megépülése valójában
nem járt sem gazdasági, sem társadalmi regenerációval; a környék megíté¬
lését, rossz hírét tekintve úgy tűnik, a tömbújjáépítés nem hozott maga után
urbanisztikai fejlődéseket; nem csökkent a városrész hátránya a többi kerüle¬
tével szemben, nem integrálódott inkább az ott élő marginalizált réteg, vala¬
mint a terület fizikai potenciálja sem emelkedett." A Szigony utcai lakótelep,
ahelyett, hogy az államszocialista korszak egyetlen józsefvárosi rehabilitá¬
ciós kísérlete nyomán ténylegesen megújult volna, inkább a szegénység és
a kirekesztettség diskurzusait idézte meg, hogy aztán a rendszerváltás utá¬
ni alternatív kulturális szcéna kultikus helyévé váljon, többek között Szirtes
András 1992-es Roncsfilmjében való szereplésével.

, Cigánykérdés" a Józsefvárosban

Az 1962-es, nagyszabású terveket és az épített környezet részletes elemzé¬
sét tartalmazó leírások után a józsefvárosi pártiratok hangvétele, valamint
tartalmi hangsúlyai is megváltoztak. Az MSZMP Végrehajtó Bizottságának,
Pártbizottságának, valamint az 1970-ben alakult Fővárosi Cigányügyi Koor¬
dinációs Bizottság a VIII. kerülettel kapcsolatos feljegyzéseinek, jelentéseinek
fő tematikájává a cigányság és kriminalitás összekapcsolódása vált. Innentől

https://jozsefvaros.topoteka.hu/#ipp=200&p=ı&searchterm=o1+Losonci+negyed&t
=1%2C2%2C3%2C4%2C5%2C6&sf=chk_docname%2Cchk_mainkeywords%2Cchk_
subkeywords&sort=publish_date&sortdir=desc&r=1580207934603.

Egedy Tamas - Kovacs Zoltan 2005: A varosrehabilitacio néhany elméleti kérdése. In Egedy Tamas
(szerk.): Városrehabilitáció és társadalom. MTA Földrajzi Kutatóintézet. Budapest. 14.