OCR Output

Józsefváros története « 67

térképek megteremtik az , imaginárius várost". A fejezetben ennek megfe¬
lelően párhuzamosan kezelem a két szintet, megpróbálom közös, szintetikus
elemzését adni az , objektív" kerülettörténetnek és az ennek kapcsán születő
diszkurziv - leginkäbb a veszélyesség, a marginalizáltság és a kriminalitás
témáival foglalkozó - mezőnek.

A mai Józsefváros területe 6,78 km2, ami Budapest területének 1,29%-a,
mérete alapján a főváros kerületei közül a tizennyolcadik. A trapéz formájú
kerületet keleten a Hungária körút és a Könyves Kálmán körút, nyugaton
a Múzeum körút, északon a Rákóczi és a Kerepesi út, délen pedig az Üllői út
határolja." A terület az 1720-as években kezdett betelepülni, mai nevét pe¬
dig 1777-ben kapta II. Józsefről, ekkor lett Alsó-Külváros helyett Józsefváros.
Mai számozását 1873-ban, a főváros egyesítésénél kapta. Topográfiailag két
különálló egységre tagolódik, a József körút által határolt kisebb Belső-, és
a jóval nagyobb kiterjedésű Külső-Józsefvárosra. Mindazonáltal, a kerülettel
foglalkozó irodalomban gyakran találkozhatunk a , Középső-Józsefváros"
elnevezéssel, mely nagyjából a Mátyás tér - Teleki tér vonalában található te¬
rületet jelenti. Ennek az osztályozásnak inkább szociológiai jelentősége van,
hiszen ez az a terület, amely a leginkább azonosítható a képzeletbeli ,,cigany¬
gettöval”.

Józsefváros betelepülése

A történeti források Józsefvárost szinte mindig a főváros szerves részeként
emlegetik, azt sugallva, hogy a városrész történetét nem lehet a többitől elsza¬
kítva vizsgálni. A várostörténészek tehát részben egységben kezelik a négy
belső pesti kerület történetét, Teréz-, Erzsébet-, József- és részben a Ferenc¬
városét. Annyiban helytálló ez a megállapítás, hogy egyszerre, a XVIII. szá¬
zad első felében települt be valamennyi, mindegyikük Budapest világvárossá
fejlődésekor érte el fénykorát, majd a fejlődés többé-kevésbé azonos fokán
rekedtek meg. Mégis, úgy tűnik, Józsefváros egyéni utat járt be korai fejlődé¬
se során: míg a XIX. században közel hetven évig gyorsabban fejlődött szom¬
szédjainál, a századforduló környékén stagnálni kezdett, lemaradt a szom¬
szédos kerületekhez képest. Ez a ritmuseltolódás, a korai fejlődés és az azt
követő viszonylag korai elszegényedés, megrekedés okozta azt, hogy sokáig,
bizonyos szempontból a mai napig Józsefváros a legfalusiasabb kerülete Bu¬
dapestnek."£

160, Niedermüller Péter 1994: A város: kultúra, mítosz, imagináció. Mozgó Világ. 20: 5. 11-14.

Bako Ágnes - Bíró Lívia, et al (szerk.) 1970: Józsefvárosi lexikon. MSZMP VIII. ker. Bizottsága és
a Fővárosi Tanács VIII. ker. Tanács. XI.

1622 Bakö-Birö: i.m. XIII-XIV.