Page 104 [104]
À DÉL-DUNANTÉLI PUSZTA (1683-1735) TÂJREKONSTRUKCIOJA 103
ugyanakkor inkább a felszabadító háborúk (1686) után alakulhattak ki. Az irtások
is az egykori falvakhoz közelebb eső erdőkben kezdődtek, amelyek 20-30 éves, li¬
getes, bokros, fiatalos erdők lehettek. A 3/a és a 3/b szakasszal övezett terület erdő
volt a századfordulón. A vármegyei adószedők elől elmenekült nagyhajmási rácok
ezen a határrészen építették fel házaikat és mintegy 10 évig éltek itt. Azt sajnos nem
tudjuk, hogy ideköltözésük idején erdő volt-e a terület, de azt igen, hogy a falucska
feletti cseres erdőket az 1710-es években a kárászi magyarok kezdték irtani, mivel
akkor Bikal és Nagyhajmás nagyon kevés, ráadásul igaerő nélküli lakóval bírt. Az
1730-as években már az igaerőben megerősödött horvátok is bővítették az irtáso¬
kat. A magyarok nemcsak ezt a területet, hanem a rácok által 1704-ben elhagyott
Rácbikal szántóit is megművelték. Ők kezdték el irtani Bikal falu középkori helyét
is, amely mintegy 1,5 km távolságra volt a rác falutól. Bikal és Nagyhajmás között
is feltehetőleg az erdő volt az úr, hiszen a vizsgált iratok részleteiből tudjuk, hogy a
bikali horvátok a magyarok újonnan tört szántóin, a hajmási telepesek pedig erdőkben
telepedtek meg. A nagyfokú erdősültséget alátámasztja egy hajmási tanú vallomása
is, aki visszaemlékezésében így jellemezte a tájat: , akkor mind erdő kevés mező lévén."
A Mágocstól délre eső, Kápástól Olaszfaluig tartó határszakaszon (4. sz.) nem
említenek erdőket és irtásokat, ami arra utalhat, hogy erre eleve kevesebb erdő
lehetett és a területet a török alatt is szántóként használhatták. Nem mellékes
körülmény, hogy itt kezdődnek a környék legjobban termő, csernozjom barna
erdőtalajú szántói, melyek laposabb fekvésűek, jól munkälhaték, itt tehát kevésbé
számolhatunk török alatti erdősödéssel.
A második szakaszon (5/a. sz. — 7. sz.) már jóval erdősültebb a táj. A határ fel¬
kúszik a Barandói-hegy tetejére és egészen a 5/a. szakasz végéig, a Vaskapuig egy
dombháton halad. A kedvezőtlen domborzati- és talajviszonyok ellenére szántóföl¬
dek, gyümölcsfák, utak és egyéb antropogén elemek fekszenek a határon, tehát a táj
eleve humanizáltabb jellegű volt, melyet változatos, a gazdálkodással és történeti
eseményekkel kapcsolatos régi magyar helynévanyaga is alátámaszt. Ettől a határtól
nyugatra már kontinuus településeket találunk (Nagyág, Vaszar). Erdőirtások ter¬
mészetesen itt is voltak, méghozzá újonnan tört és hajdinával, valamint kukoricával
bevetett irtásföldeket említettek, amelyeket nyílhúzással osztottak fel egymás között
a nagyágiak. Az irtásföldeket hordozó hegyhát nem volt igazán alkalmas szántó¬
földnek. Nagyobb részt csak az 1730-as években irtották ki és fogták eke alá, ami
talán a környező uradalmak pusztahasználatot (bérelhetőséget) tiltó rendelkezései
idéztek elő. Az itteni hegyháti földek egy része ugyanakkor talán már középkor óta
művelt lehetett, minekután a szántóföldek a középkori agrotechnikára oly jellemző
» MNLBML TV. 1. p. 3. VIII. 224. (1751)