Page 103 [103]
102 MÁTÉ GÁBOR
HATÁRFÁK ÁLLAPOTA ÉS AZ ERDŐK
PUSZTÍTÁSÁNAK KÖRÜLMÉNYEI
Amint azt a bevezetőben említettem, a térségről szóló irodalom egy része igen sötét
színekkel festette le a török utáni táji állapotokat. Tóth Andrásné Polónyi Nóra
(1966: 226) például így ír róla: ,a Dunántúl hajdan virágzó kultúrtájai a pusztulás
legmélyebb szintjére süllyedtek", ahol , az újonnan felburjánzó vad növényzet, a bozót
tüntette el az emberi kéz, az emberi munka egykori összes alkotását, néhol még ezek
nyomait is. A népes települések, művelt szántók, dús szőlők helyett a kietlen, elhagya¬
tott, tövisbokorral és bozóttal benőtt puszta — az idegen utazók szerint »Heide« — vette
át az uralmat. A fő kérdés tehát az, hogy mekkora erdőségek voltak a területen?
Valóban vadonná vált a vidék, ami csak a telepeseknek köszönhetően jutott ismét
a kultúrtáj állapotába?
A határleírások és a tanúvallomások megbízhatóan és érzelmektől mentesen
mutatják be a térség 17. század végi és 18. század eleji táji állapotait, ami a kortárs
feljegyzésekről nem minden esetben mondható el. Egyébiránt teljesen érthető, hogy
nem sok szépet írtak erről a vidékről. Az idegeneknek nemcsak a kontinentálisabb
időjárás, a gazdasági nehézségek (vetőmag és állathiány) okozta viszontagságokkal,
hanem epidémiákkal és száz más problémával is meg kellett birkózniuk, amíg a
tájon berendezkedtek és otthonra leltek. De, hogy a térség erdőségeinek állapotáról,
kiterjedéséről részletesebb ismereteink legyen a következőkben a fő határvonalat
két részre bontva elemzem a térség erdeit és erdőirtásait.
Az 1-4-ig terjedő szakasz két aszimmetrikus dombsort metsz, majd a déli domb¬
sor lábánál halad el egészen az Olaszfalui malomig. A fölsö dombsor (1 sz.), ami
Mekényes és Csurgó között húzódik, ma is erdőség. A domb tetején irtásföldek
voltak a török időkben, tehát a 17. század végén hagyták fel őket és csak a 18. századi
újratelepülés után kezdték újra művelni. A hegytetőn található a Kúr bassa bükkje
nevű szántóterület, ami utalhat arra, hogy a terület a török világban is művelés alatt
volt, egyúttal gyönyörűen kifejezi a terület eredendően erdős jellegét is. A tanúság¬
tevők a Tisztäs völgy környékén is nagy irtásokról számolnak be az 1730-1740-es
évekre vonatkozóan. A mekényesi pusztaszentegyházat elhagyó és a déli dombhátra
felkúszó határ gyertyánosban, majd tölgyesben irtott szántóföldeket talál, melyek
az 1730-as, 1740-es években keletkeztek. A déli hegyhát tetején is erdőségek voltak
korábban, amelyek folytatódtak egészen a 2. szakasz határpontjáig, a beszédes nevű
Gyertyános-kútig, majd azon túl a Nemerődi-vízig. A Gyertyános-kút fölött is szálas
erdőt emlegettek a tanúk. A hatalmas erdőséget egy helyen törte csak meg egy kisebb
szántóterület. Az adatokból az rajzolódik ki, hogy ennek az összefüggő erdőségnek a
határhoz közelebb eső része öreg erdő lehetett, a falvakhoz közelebb eső erdőrészletek