Page 105 [105]
104 MÁTÉ GÁBOR
módon hosszanti irányban, keskeny földnyelvként húzódnak végig a dombháton.
A hegyhát délnyugatnak néző, , belső" oldalán szőlőskertek is voltak, egész az úrbéri
elkülönözés időszakáig, amik feltételezhetően eredetileg nem a nagyágiak, hanem
valamely elpusztult középkori faluhoz tartozó szőlők lehettek. Ezek a közvetett
adatok azt sejtetik, hogy a Barandói-hegytől a Vaskapuig terjedő hegyhát irtásai
zömében újkoriak voltak ugyan, de középkori eredetű irtások is lehettek közöttük.
A 6-7. sz. szakasz dombsági, helyenként középhegységi jellegű, mely szinte
végig erdősült, kevesebb helyen találunk irtásföldeket. A Vaskaputól a Lányok-he¬
gyéig kevesebb, a Lányok-hegyétől a Bükkösi-tóig több szántóterület volt. Ezen
a két szakaszon a középkori településhálózat az átlagosnál is kisebb mértékben
regenerálódott, csupán Szalatnak éledt újjá a 18. században. Az itt fekvő kicsiny
középkori, részben kisnemesi falvak (Ábel, Bakóca, Petrőc, Kéthely, Szalatnak,
Lipöca, Ciklöd, Bägyon, Köszvenyes) többsege már a 16. század végére elnépte¬
lenedett, határukat nem a rácok, hanem a mecseki magyar falvak lakói használták
tovább. A települések helyén az erdei állattartás lett meghatározó tájkiélési forma.
A helyzet a pusztabérleti lehetőségek megszűnésével, az 1730-as évektől kezdve
változott meg. Nem használhatták tovább a mágocsi, bikali, szalatnaki szántókat,
ezért a 16. században beolvadt kis falvak területét kezdték irtani és egymás közt
felosztani a mecseki magyarok. Elsősorban a laposabb hegytetőket fogták eke alá,
semmi esetre sem a domboldalakat vagy a völgyaljakat, ahol a 19. szäzad vegeig
rétek terjeszkedtek. A vizsgált területen (a táji újraszerveződés elmaradása miatt)
tehát épp itt, a magyar falvakhoz legközelebb eső részeken konzerválódtak legin¬
kább a pusztásodással járó környezeti változások jellemvonásai.
A HATÁRHASZNÁLATI RENDSZER VÁLTOZÁSA
A régi, török alatt is folytonosan lakott falvak esetében három övezetből álló
határhasználati rendszer alakult ki. A török alatt az úrbéri jogviszony megszűnt,
a telek jelentősége adóztatási szempontból lecsökkent, ennek következtében a
földek nagy része idővel közösségi tulajdonba került. A közös földet sorsolással
osztották fel egymás között. Feltételezhető ugyanakkor az is, hogy bizonyos
helyeken fennmaradt a középkorból örökölt nyomásos gazdálkodás, legalábbis a
falvakhoz közel eső szántókon. Ezeket a szántókat a mai meliorált és egybeszán¬
tott földektől eltérően nyomásokra, dűlőkre, és parcellákra osztották, és mindezt
nem geometrikus módon, hanem a földrajzi viszonyoknak (domborzat, vízhatás,
benapozottság) engedelmeskedve tették. A földek között tehát kisebb-nagyobb
bokros-erdős megyék, vizenyős-sásos földek, horhosok és vízmosások helyezked¬