Oldal 127 [127]
A NARRATIVITAS FORMAI ES TARTALMAI A GDA-BAN
dialektikában elért sikereit konvertálni igyekszik a teológiában is, ahol szintén ta¬
nára, Laoni Anzelm válik fő ellenfelévé. Dialektikai bajvívásainak híre végül aztán
eljut Clairvaux-i Bernáthoz is, aki történetesen Champeaux-i Vilmos barátja, s egé¬
szen Abélard élete végéig nyomában van, és ahol csak lehet, elítélteti nézeteit.
A követők oldalán ugyanakkor megjelenik Héloïse, a korban egészen kivéte¬
lesen művelt fiatal nő, akit Fulbertus nevű nagybátyja magántanárként Abélard
gondjaira bíz, akit mindjárt el is szállásol a saját házában. Hosszan tartó szerelmi
kapcsolat válik a tanításból, amelyet Fulbertus akkor fedez fel, mikor Héloise
már várandós. A bosszútól tartva Héloise — apácaruhában — Abélard rokonaihoz
menekül, ott hozza világra gyermekét, majd titkon házasságot kötnek Fulbertus
megbékítésére. Miután azonban Héloise-t Abélard időlegesen neveltetésének
zárdájába küldi, Fulbertus társaival rajtaüt Abélard-on és kasztrálja őt.
Ez az esemény nemcsak Abélard testi, hanem lelki életében is fordulatot hoz:
egyrészt visszatér teológiai kutatásaihoz, másrészt életét az isteni igazságosság és
kegyelem megnyilvánulásának tekinti, a kasztrálást pedig gőgjének méltó bünte¬
téseként értelmezi. Héloise-t rábírja, hogy ezúttal érvényesen öltse fel az apácák
ruháját, majd ő maga is szerzetes, sőt apát lesz. Héloise-ból is apátnő válik, és a
kasztrálás után tizenöt évvel már a korábban Abélard által épített kolostoriskola
épületeiben vezeti a zárdáját. Ekkor írja meg Abélard a Szerencsétlenségeim törté¬
netét, amely Héloise első levele szerint mintegy véletlenül jut el hozzá. Késztetve
érzi magát, hogy helyesbítse az Abélard vigasztalólevelében elmondottakat, fel¬
tárva azt is, hogy nem belső vallási meggyőződésből, hanem csakis Abélard uta¬
sítására lett apáca, sőt továbbra is bálványozva szereti öt.””! Abelard levelei ettöl
221 Érdekes, évszázadokon átívelő jelenség a bálványimádó szerelem, amelyről Simone de Beauvoir
nyomán Joó Mária a következőképp ír: , a szerelem elsősorban nők számára jelenthet teljes testi¬
lelki odaadást, korlátlan önfeladást, a szerelem a nőnek hit, vallás, amíg a férfi, ha így szeretne,
megszűnne férfi lenni, rabszolgává válna. A szerző [...] hangsúlyozza, hogy ezt az odaadást
a nő önként, szabadon vállalja. Előfordulhat, hogy egy férfi is ilyen feltétlen odaadást él meg, de
ez csak ideiglenes nála, és lelke legmélyén szuverén szubjektum marad ekkor is. Míg a nő, aki
értéktelenebbnek és lényegtelennek tudja magát, a férfiban egy felsőbbrendű lényt imád, akivel
összeolvadva úgy éli meg szerelmét, mint önmaga meghaladását, immanenciájából való kilépést.
A lényeges ennek az alárendelt női léthelyzetnek a teljes, radikális felvállalása, ami ezáltal szá¬
mára szabadsága megvalósításának tűnik. Persze valójában részéről ez mégis rosszhiszeműség,
választása nem autentikus [...]. A szenvedélyes odaadás a nő részéről követeléssé válik, állandó
elfogadást, a férfi jelenlétét igényli, várja, nélküle üres az élete, merő unalom. Elvárása a férfi
zsarnokává teszi: részéről is teljes odaadást igényel, ami ha mindkét fél részéről megvalósulna,
teljes megsemmisülést hozó halálos szerelem lenne, ahogy Trisztán és Izolda szerelme példáz¬
za. A bálványimádó szerelmes nő drámája felemelő, tragikus és kibírhatatlanul terhes a férfi
számára. [...] Beauvoir úgy látja, hogy a nők élethelyzete gyakran az emberi lét kétértelműségé¬
nek autentikusabb megtapasztalását teszi lehetővé, mint a férfié." E konklúzióval mind Misch,
mind Borbély Gábor említett tanulmánya — ugyan más-más szempontból, de — messzemenően
egyetért. Joó Mária: Lamoureuse — A második nem és a szerelem, in Olay—-Schmal: Értelem és
érzelem az euröpai gondolkodasban, 305-311.
e 126 "