Page 109 [109]
A GESCHICHTE DER ÁUTOBIOGRAPHIE RÉTEGEI
bensőség felé forduló magasrendű példája Augustinus Vallomásai. Sőt, ezt a fajta
„lelektörtenetet” nevezi az elsőt követő kötet fő tárgyának. Annál különösebben
hat ugyanakkor, hogy Misch a lélektörténet, a vallomás mint önéletrajzi műfaj és
a költészet összekapcsolódására fél oldalon át sorolja azokat a 19. századi írókat,
költőket, akiket, illetve akiknek a műveit ők maguk vagy kritikusaik az önélet¬
írással vagy a vallomással kapcsolatba hozták. Goethe az egyetlen közülük, akiről
Misch legalább tervezett részletesebben írni — Balzac, Zola, Dosztojevszkij neve
korábban fel sem merült témaként, a korábban említett Gorkijhoz hasonlóan.
Az persze semmiképp sem lehetetlen, hogy a közben eltelt ötven év alatt átala¬
kult, kibővült az ideálisan bevonandó önéletírások vagy — ahogyan a német nyelv
lehetösegeit kihasznälva irja Misch — das Autobiographische, „az öneletrajzi”-t
megtestesítő művek köre. Miközben talán már ekkor is úgy érezhette, úgy láthatta
a megvalósítás esélyeit, mint az utolsó években, amikor már szinte végrendelet¬
ben hagyta meg munkatársainak, hogy az eredeti szöveget adják ki, ha már nem
éri meg a befejezést. Elvégre, amit mindig is hangsúlyozott, hogy nincs előre
adott készlete az önéletírásoknak, az akár ebben az értelemben is alkalmazható:
Zola regényciklusa vagy Balzac legérdekfeszítőbb regényei szinte vallomásoknak
tekinthetők, és önéletírásokként volnának elemezhetők - talán épp a tényleges
önéletírások már csak szociológiailag elemezhető árjával szemben.
Misch kiemeli feladataként, hogy továbbra is a személyiség alakulásának eu¬
rópai útját igyekszik bemutatni, miközben nem próbál egyetlen, az egész törté¬
nelmet átfogó célt állítani ennek az útnak a végére. Többféleképp is kimondja,
több autoritás mögé állva, hogy minden korszakot önmagában kell tekinteni,
nem pedig egy emberiségléptékű terven belül vélelmezett funkciója alapján:
Dilthey-től, Rankétól vett idézeteket hoz e tézis alátámasztására. Viszont talán
az egész életművében itt találni az egyetlen helyet, ahol elvitatja Goethe szavának
igazságát, és ugyancsak ritka az is, hogy ezt az , utóbbi évtizedekre" vonatkozó
állásfoglalás kíséretében tegye:
[Dilthey] ezzel módszertani alapelvként szögezte le azt, amit Ranke híres kifejezésével
ragadott meg , Isten közvetlen [jelenvalóságáról]", amely minden korszak sajátja, és
amit még előtte hasonlóan fogalmazott meg Goethe vallási formában, amely szá¬
munkra elveszítette meggyőző erejét. Mert ugyan ki volna hajlandó az utóbbi évtize¬
dek tapasztalatait követően még osztani azt a panteisztikus bizodalmat, amely Goethe
nyilatkozatából kihallatszik, hogy , a történelem minden egyedi jelenségének megvan
a maga közvetlen kapcsolódása az isteni természethez"?
19
a
»[Dilthey] stellte damit als methodisches Prinzip fest, was Ranke mit seinem berühmten Wort
von der ,Unmittelbarkeit zu Gott”, die jeder Epoche eigne, und vordem mit ähnlichen Worte
Goethe in einer religiösen Form erfaßt hatte, die für uns ihre überzeugende Kraft verloren
- 108 +