Oldal 112 [112]
korábban azt írta Engelnek: halhatatlanná tette magát azzal, amit a magyarok erede¬
téről írt, S egy év múlva Gyarmathi Sámuelnek elvetemült gazfickóként jellemezte hal
hatatlanított tanítványát, és vette a fáradságot, hogy - panaszos hangnemben - olda¬
lakon keresztül részletezze Engel bírálatát, ráadásul levele terjesztését is kérte a címzet¬
től.?" Eder megvetően nyilatkozott Schlözernek Engelről,"? ez pedig azt terjesztette,
még ha igaz is, hogy nem ő írta a Schlözert kipellengérező recenziót, ezt senki sem hitte
és hiszi el.?
A Schlözer-Engel-Eder-vita nem egyszerűen történeti kérdések öncélú megítélésé¬
ről szólt, amiről a tudománynak szólnia kellene, hanem olyan történelemszemléleti
mozzanatokról, amelyek összefonódtak térségünk népeinek nemzeti identitásról kiala¬
kított képzeteivel, és kemény hatalompolitikai hátterüket még a vak is láthatta. Kérdés:
milyen formában adják elő a kemény téziseket? Schlözer tézisei nyersen: az ázsiai ma¬
gyar barbárokat Szent István az általa behívott németek segítségével civilizálta, az er¬
délyi szászok viszont, ha most elveszítik privilegiumaikat, „felbarbär” sorba süllyednek.
A göttingai mester a magyarok kiművelésének tézisét udvariasan adta elő. Már Géza
fejedelmet zseninek minősítette, mert megalapozta az istváni politikát. És végül: , Hiába
az ázsiaiak ellenállása az egyeduralom és a németek ellenében, saját európaizálásuk,
létük fennmaradása ellenében. Királyaik kényszere és a németek segítsége révén akara¬
tuk ellenére megvalósult a nagy mű: azok lettek és maradtak, amik most, önálló, ha¬
talmas, művelt, európai nemzet." Csakhogy ezt úgy is lehetett érteni, mint a fennál
ló abszolutizmus és még inkább szándékai legitimálását, hiszen az udvarban a centra¬
lizációs erők Szent István törvényeivel legitimálták a felségjogok kiterjesztését vagy
annak igényét. A magyar diéták és a magyar, valamint az erdélyi kancellária igyekezett
országának önállóságát érvényesíteni. Kemény centralizációt képviselő írást nem is en¬
gedtek megjelenni, miközben a központi cenzúra korlátozta az ország önállóságáért ki¬
álló munkák megjelenését. A Szent Istváni politika és a német vazallusok megítélése
aktuálpolitika kérdése is volt, az ország szuverenitásának a kérdése. Engel, aki immár
nemcsak elismert történetíróként tevékenykedett, hanem az erdélyi kancellária fogak
mazója volt, sőt még cenzor is, akinek a fölötte álló cenzúrával is meg-meggyűlt a baja,
a magyar állami önállóság eszméjét képviselte. Elképzelhető, hogy főnöke, Teleki Sá¬
muel bíztatta, ám olyan nézeteket fejtett ki, amelyeket történeti munkáiban is vallott.
De Schlözer idézett tézisét nem tartotta bizonyítottnak, és felrótta neki az olyan tirá¬
dákat, melyek szerint a németek legyenek büszkék a magyarok kiművelésére. Engel ezzel
szemben azt hangsúlyozta, hogy a magyarok a németektől nemcsak jót, hanem rosszat
#6] udwig Thallöczy: Johann Christian von Engel und seine Korrespondenz. München - Leipzig:
Duncker & Humblot, 1915, 42.
#7 Thallöczy: Johann Christian von Engel, 1915, 52-59.
HSOSZKK, Fol. Lat. 318. (a hosszú levél fogalmazvänyät és két másolatát tartalmazza a kötet).
9 OSZKK, Levelestar: Eder levele Engelnek, 1798. jan. 23.
#0 Schlözer: Kritische Sammlungen, 1797, 181.
111