Oldal 39 [39]
a martalékául kinézett alvót, a további altatás végett hosszú szárnyaival legyezgeti. Azon
különbféle csudálatos hiedelmek sorában, melyek leginkább a míveletlen népség közt
uralkodnak, emlegettetik egy más vámpír is: a bűnben meghalt és sírjából újra felkelt
emberi lények, akik életben lévő oly embereknek, kikkel viszonyban éltek, véreiket kir
szívják. Ezt a rémképet némely írók felhasználták képzelményes művek írására; de ma¬
gában érthető, hogy az csak mese."" Valóban, J. W. Polidori - miután Byron neve alatt
adta ki vämpirnovelläjät - mär nagy sikert aratott. De 1897-ig, Bram Stoker Dracu¬
la-regényéig kellett várni, hogy Erdély is bekerüljön az európai vámpírológiába - hála
a perverzitás-transzfernek. A magát magasabb rendűnek képzelő publikum saját aber¬
rációinak az alacsonyabb rendűnek tartott közegben keres helyet, és/vagy itt saját rég¬
múltját fedezi fel. Aztán innen indul diadalútjára a megszemélyesített gonosz, amelynek
megidézése élvezet és bűn, és ezért ő a vétkes: bűnbak. Erdély jó közegnek bizonyult.
A hamelni patkányfogó történetével igen előkelő helyet foglalt el a 17-18. szäzadi hor¬
rormesevilágban. Ő, a híres patkányfogó volt az, aki Hameln városát úgy szabadította
meg a patkányoktól, hogy bűvös sípjával a folyóba csalta őket, amelybe belefulladtak,
csakhogy a város megtagadta az előre kialkudott bért, mire a patkányfogó sípjával a vá¬
rosi gyermekeket bűvölte el, és csalta a föld alá. A gyerekek sokak szerint Erdélyben
bukkantak fel, és az ő leszármazottaik az erdélyi szászok. A patkányfogó emlékét nem¬
csak a 16. századi festmény őrzi, szobra ma is Hameln egyik nevezetessége. A történet
valósága és valótlansága vita tárgya volt, úgy vitatkoztak róla, mint arról, hogy a tyúk
vagy a tojás volte előbb - írta a hamelni iskola tudós tanára a 17. század derekán több
kiadást is megért művében. Munkáját olyan epigrammával zárta, amelyben minden¬
kinek megadta a magáét, mert ha a történet mese, akkor sok tudós férfi felült, ha vi
szont igaz, az isteni haragra példa, amit a polgároknak soha sem szabad elfelejteni."
Nem is felejtették. Oufle úr, aki a 18. század elején — mint Don Quijote - sajät olvas¬
mányainak rabja lett, a furulyát mágikus eszköznek tekintette, és a hamelni történet
hallatára olyan borzalom fogta el, mintha maga is hallotta volna a gyermekeket elbű¬
völö hangokat, és mintha őt magát is több ezer mérföldre akarták volna vinni."? Hiába
írták meg már a 18. század derekán, hogy Hamelntől félórányira a Siebenberge nevű
hegy található, és innen gondolatban már valóban csak egy lépés Erdély, azaz: Sieben¬
bürgen, ? amikor egy művelt német társaságban a kísértetekről vitatkoztak, és a véle¬
Quart. Hung. 1939. Leänykäk tancsarnoka. Tudomänyos beszelgetesek reszint eredetileg dol¬
gozva, részint fordítva és rendezve Cserey Druzsiänna Berzenczeyne ältal. 233.
7! Samuel Erich: Exodus Hamelensis. Hannover: Grimm, 1661, 115-116: Exodus Hamaliae, puerum
si fabula, doctis / Turpiter imposuit fabula dicta viris: / Sin minus, Exemplum gravis est divi¬
nitus irae, /Quod cives nunquam dememinisse decet.
1? Laurent Bordelon: L’histoire des imaginations extravagantes de Monsieur Oufle causées par la lecture
des livres qui traitent de la magie, du grimoire.... II. Amsterdam E. Roger, P. Humbert, P. de Coup
et les freres Chatelain, 1710, 117.
'13C, F, Fein: Die entlarvete Fabel vom Ausgange der Hamelschen Kinder. Hannover: Richter, 1749, 10.
38