Page 192 [192]
A mindennapok emlékezete a paraszti társadalomban " 191
Az emlékíró mielőtt a viseletről szól, az egyetlen szobából álló lakás berende¬
zését, tárgyait mutatja be. A legrészletesebben a falakon sorakozó tányérokat
és csuprokat, az ugyancsak tányérokkal telerakott tálasokat, melyeknek esz¬
tétikai és reprezentációs funkciója van, és a társadalmi helyzetét, a megélt sze¬
génységet leplezik. (, Ne mondják, hogy szegényes a lakásom. Ne sajnálkoz¬
zanak rajtam.") Más tárgyaknak, a fényképeknek vagy a praktikus funkcióját
elvesztő faliórának saját története van, és a családi hagyományt vizuálisan
jelenítik meg. A csupán néhány háztartásban meglévő edénytároló állvány (a
„telläzsi”), nem beszelve a konyhabütorröl viszont hiányzik, ahogyan a nem
konkretizált szobabútor is, ami a , falusiak" számára ismeretlen, és az idegen
(városi) kulturális minták üres utánzásának minősülne. (, Ez még a legnagyobb
gazdáknál sem volt. Ki is csúfolták volna érte, hogy urizál.")
A szűk és a használatát tekintve differenciálatlan lakótér kényszerén kívül,
a falusi ízléskánon, a normává rögzült szokások, valamint az asszonyok al¬
kotta közvélemény jut szerephez a lakókörnyezet és ezáltal az életforma ala¬
kításában. Egészen szembetűnő ez egy olyan újítás, mint az 1950-es években
épített ház padlózásának elutasítása esetén, amit az emlékíró dialógusokkal
szemléltet, mintha az egykori falusi kommunikációt idézné fel. (, Mi a fene?
Nem is jó nekik a porondos häzföldje... Ne, lätod, hogy urizál?") S ennek íté¬
letével évtizedekkel később is azonosul („nem irigylem, de ne urizäljon”).
Hasonló narratív technikával, a napi interakciókkal és konfliktusokkal ér¬
zékelteti a kivetkőzést és az ehhez kapcsolódó értékrendeket. A széki népvi¬
selet ahagyománnyal azonos és a közösségi kultúrát szimbolizálja, valamint
lokális identitást teremt (, én nem köpem le a falumat"), ami a szövés és a fonás,
azaz az önellátó és ugyancsak a közösségi tradícióban gyökerező paraszti
munka erkölcsi parancsával egészül ki (, szűjetek ingnek valót! ").?" Ezt a het¬
venéves szomszédasszony, Mányi néri, vele szemben pedig az , úrias, nyava¬
lyás blúzat" (konfekciót) viselő menyecske a fogyasztói attitűdöt képviseli, s
praktikus és kényelmi szempontokat (individuális érveket) fogalmaz meg.
(„Hät olyan nehéz, olyan meleg az a háziszőttes ing.")?
51 Egy másik részlet: , Később, amint szóba hozza a szövést, ezt válaszolom neki: — En soha
többet nem szövek, édesanyám! - Jaj, bár hallgass! Újból kezded? Meg ne hallja valaki! Ha
későre is, de csinálod. Akármilyen nehezen is, de megmutatod, hogy te is dolgoztál."
Kocsis R. 2000. 190.
55 A Nógrád megyei Kazáron az egyik idős adatközlő számára a hagyományos viselet a
„parasztkent” azonosított társadalmi csoportot jelöli, és az emlékiratban szereplő Mányi
nénihez hasonlóan, lecserélését ő is úrias (uras) viselkedésnek tartja: , Hát paraszt vagyok,
nem szégyellhetem a viseletemet. Sokszor ki is csúfoltak azért, mert mondták, hogy itt
gyönnek a parasztok. Hát ha itt gyönnek, itt gyönnek, hát nem járhattunk urasan, aki
paraszt volt, csak ebben a viseletben, amibe született." Fülemile Ágnes és Stefány Judit