Page 191 [191]
190 e Eltűnt falusi világok
gyérok vannak, és köztek fenn az ablak alatt van egy kép. Elöl a két ablak között van
a tükör, kétfelől széles díszkendő lóg le rajta. Azon túl kicsi díszkendők, és sok kisebb
kép, amelyek engem ábrázolnak. Ide még el kell férjen elöl a sarokban a tálas. Az is
tele van porcelántángyérokkal. Még egy csupor is van felakasztva a falra. Egy sor
gerenda teli van rakva virágos porcelán- vagy kőcsuporral. Egyik éri a másikat.
Hátul a lábasok mellett van a kicsi tálas. Azon is van négy tángyér. Csak annyi tér
rá, olyan keskeny. Alattuk öt csupor. Még azok alatt fel lehet akasztani hat kalánt,
hat villát, úgyhogy tele van a fal. De még a nagy falióra is ketyeg fenn a falon. Az
uram a szülőktől örökölte, nem megy jól. Apám azt szokta rá mondani: ,, Ezt az órát
az idő hordozza, nem ő hordozza az időt." Na de mellette a falon van csinálva egy
kicsi óratartó, azon egy kis csergőóra. A falon található még az uram édesapjának
a császári huszár képe. Ezt én is szeretem, gyakran elnézegetem. Magyar huszár!
Úgyhogy sok minden van a falon. Elég volna két szobára is, de én még mindig
veszek egy-egy tángyért, csuprot, képrámát. Én is, mint más. Ne mondják, hogy
szegényes a lakásom. Ne sajnálkozzanak rajtam.
Akadt olyan is a faluban, akinek volt tellázsija, de nekem nem tért el ebben az
egy szobában még az is. Akkor még nem volt senkinek konyhabútora. A nagyobb
fazekakat az asztal alatt, az ivóvíz mellett tartottuk, vagy éppen hátul a pad vagy a
láda végében. Egy-egy poharat raktunk az ablakba, de ha volt füle, azt szigorúan
felakasztottuk. Mi falusiak szobabútorról akkor még nem is álmodtunk. Ez még a
legnagyobb gazdáknál sem volt. Ki is nevették volna érte, hogy urizál.
1957-et írunk. Marisk6 néniék épitettek, le is padlózták a ház földjét. — Mi a
fene? Nem is jó nekik a porondos házföldje! Na lesz mit súroljanak! Nagyon sáro¬
sak az utcák, udvarok, falura nem való a padló! — Né, látod, hogy urizál? Í gy véle¬
kedtek az emberek a padlós házról. Az asszony a magokkal örökké kint van, mint
egy kutya. Nem irigylem, de ne urizáljon!
Itt, ebben az utcában és itt körülöttünk mind porondas a ház földje. Na de éppen
itt jön a szomszédasszony, Mányi néni. Szóba kerül ez a dolog. — Gaorisikni, a
nagyasszonynál is padló van. Nem szeretem. A falusi legyen falusi! — mondja ki a
véleményét Mányi néni is. — Láttam egy menyecskén olyan úrias, nyavalyás blúzat.
Én biza meg is szólítottam: — Te, te levesd magadról azt a francat, ne csúfítsd vele
a viseletet! Egy kicsit meg is huzigáltam rajta. — Hát olyan nehéz, olyan meleg az
a háziszőttes ing — mondta. — Jól odamondtam neki: Passzama! Hát anyádnak és
az öreg nanódnak nem volt meleg? Te nem bírod? A menyecske lesütötte a fejit,
kipirasadva elkotródatt a szemem elől. Nem köszöntem vissza neki, nem én! Aztán
én hetvenéves vagyak, nem tudnának annyit fizetni, hogy felvegyek egy hucukát.
Én nem köpem le a falumat! Tük segget fordíttak, én meg a gyolcsot sem szeretem.
De a háború után nem kaptunk gyapotot. Most lehet kapni. Szűjetek ingnek valót! "