STRATÉGIÁK A NARRATÍVÁK DRAMATIKUS FELDOLGOZÁSÁRA
A földtől égig örvénylő porforgatag
Viharzik át a síkon, megcsúfolva fák
Lombját az erdőn, megtelik minden vele,
A föld, az ég, be kellett hunyni két szemünk.
Az isten küldte és soká tartott e vész,
S hogy elmúlt, ott állt már a lány; keservesen
Panaszkodott; mint vijjogó madár, mikor
Fészkén fiókáit meg nem leli.
A puszta testet megpillantva, így a lány
Hangosan feljajdult s nehéz, nagy átkokat
Mondott a kézre, mely meg merte tenni azt.
S kezében hozva gyorsan üj homokcsomôt,
Magasra tartva szépmivű bronz korsaját,
A hármas áldozattal vette őt körül.
Előre léptünk, látva ezt, s megfogtuk őt,
Mint szép, de félelmet nem ismerő vadat,
Úgy olvastuk fejére ezt s a hajnali
Tettet, de semmit nem próbált tagadni sem."
Én két-három diáknak szoktam adni egy példányt a szövegből, hogy hozzáfér¬
jenek a szöveghez, ugyanakkor meglegyen a közösségi olvasás élménye. Más ta¬
nárok fontosnak tartják, hogy mindenkinek jusson saját példány. A lényeg, hogy
elmélyedhessenek az olvasásban, értelmezésben. Érdemes megállni és értelmez¬
ni a szöveget, vagy tisztázni az ismeretlen kifejezéseket, ha ez szükséges.
Ha a szövegnek csak egy rövid részével találkoznak először a diákok, akkor
kevésbé rémülnek meg a régies nyelvezettől. Ennek az olvasása, értelmezése és
feldolgozása lehetőséget ad arra, hogy ne idegenkedjenek majd a jambikusan
verselő szövegtől, amikor önállóan olvassák az egész drámát.
Szóasszociáció: A tanár az olvasott szöveg kapcsán indít egy szóasszociációs kört:
Ha egy-egy szóban kéne elmondani, hogy miről szól szerinted ez a történetrész,
akkor mit mondanál?" A legkülönbözőbb fogalmak szoktak előkerülni: hőség,
nyomor, csicska, bátorság stb. A diákok válaszait le lehet jegyezni, akár a testet
ábrázoló papírra. Ezek a kulcsfogalmak vezetnek át a következő feladathoz.
Ebben a tevékenységben a diákok értelmezése fogalmi szintre emelkedik.
A korábbi, konkrét, érzéki tevékenység (rajzolás) után absztrakciós gondolkodási
124 Szophoklész: Antigoné, ford. Trencsényi-Waldapfel Imre, Budapest, Európa Kiadó, 1971,
http://mek.oszk.hu/00500/00501/00501.pdf (Letöltés: 2020. augusztus 12.)