Oldal 43 [43]
A TANTERMI DRÁMA FŐ ÖSSZETEVŐI
amihez lehetett viszonyulni, akkor nyitott teret a fiktív világban való cselekvésre.
,Mit érezhet ez az ember, ahogy bekopog az ajtón? Valaki esetleg kipróbálná,
hogy milyen lehet neki?"" — kérdi Heathcote, miután a csoporttal részletesen
kidolgozta a teret. Ez szó szerint és képletesen is az első lépés afelé, hogy az illető
szerepébe léphessenek a diákok, vagy a helyzetét több nézőpontból megvizsgál¬
hassák. Heathcote ügyel a fokozatosságra. Nem azt kéri, hogy lépjen az ember
szerepébe valaki, csak azt, hogy próbálja ki, milyen lehet neki. A kipróbálónak
nem az ember karakterén kell gondolkoznia, hanem a helyzetén.
Számtalan módon segítheti a tanár, hogy a résztvevők fiktív helyzetben dol¬
gozhassanak. Az egyik leghatékonyabb eszköz a szituációteremtésre a tanári
szerepbelépés. Heathcote mesél arról egy interjúban," hogy milyen illetlennek
találták az 50-es években a drámatanárok, hogy ő is beszáll a gyerekek játékába.
Úgy gondolták, hogy a gyermeki játék tisztaságát rontja el ezzel. De Heathcote¬
tal egyetertve Cecily O’Neill is azt allitja,*° hogy a fiktiv helyzet megteremtésé¬
nek, és a mintha-vilag működtetésének leghatékonyabb eszköze az, ha a tanár
maga is szerepbe lép.
O" Neill gyakran kezdi a drámát úgy, hogy egy rövid egyeztetés után szerepből
szólítja meg a csoportot. , Nagyon gyakran gyűléssel indítom a játékot, hogy a
résztvevőknek egyértelmű legyen, ők most éppen orvosok, nyomozók vagy fa¬
lusiak stb. És nagyon gyakran már itt a legelején előkerül a probléma. Például:
ySzerencse, hogy nagyon tapasztalt nyomozók vagyunk, mert egy eltűnt gyer¬
meket kell megtalälnunk«”®! — mondja O’Neill. A drämäiban nem tartja hosszan
az elsö improvizäciöt, a resztvevök nem dolgoznak ki komplex szerepeket, csak
reagálnak a felkínált problémára. A résztvevők azzal is erősítik a fikciót, ha el¬
lentmondanak a tanári szerep által kínált gondolatnak (például: , Mi komolyabb
bűncselekményekkel foglalkozunk, az eltűnt gyerekek nem hozzánk tartoznak!"),
mert belemennek a játékba, felfüggesztik a fiktív világ iránti hitetlenségüket.
Az ilyen típusú szerepbelépés az azonnali nézőpontváltás lehetőségét kínálja.
A tanárnak nem színészkednie kell, amikor szerepbe lép. Sőt, kimondottan
hasznos, ha nem próbál szerepet játszani, csak egyszerűen igyekszik úgy beszélni,
ahogy a szerep tenné, és abból a nézőpontból reagál a diákok által mondottakra.
Ráadásul bármikor kiléphet a fikcióból, a szerepből, megszakíthatja a játékot, és
egyeztethet a résztvevőkkel. O"Neill is sokszor ezt teszi. Szerepbe lépve felkínálja
78 Wagner: Dorothy Heathcote, 68.
7 Bethlenfalvy: , A legtöbb gyerek", 8.
8° Cecily O’Neill: Drama Worlds. A Framework for Process Drama, Portsmouth, Heinemann, 1995,
60.
Bethlenfalvy Adam: Spontaneitas és szinhazi tudas. Interjü Cecily O’Neillel, Drämapedagögiai
Magazin, 2008 — Kiilonszam dramapedagégusoknak, 8.
81
0 42 e