Page 37 [37]
A TANTERMI DRÁMA FŐ ÖSSZETEVŐI
viszonyára, a szerepbelépéshez kapcsolódó tevékenységére fókuszál. Bolton két
csoportra osztotta a gyerekek tevékenységeit a szerephez való viszony alapján:
az előadásra [presenting] és az alkotäsra [making]. Az előadás alkategóriájaként
a szereplést [performing] hatarozta meg, hiszen mindkettőben megjelenik a ko¬
rábban egyeztett tartalom bemutatása a társaknak. Az előadásban mindig jelen
van az előadó-néző ellentétpár. Ezzel szemben az alkotás azokban a tevékeny¬
ségekben valósul meg, amelyek során a fiktív világba, a dráma jelenébe lépnek
be a résztvevők, például, amikor bekopognak a boszorkány ajtaján a gyerekek.
Amikor a résztvevők az alkotás módjában vannak, akkor egyszerre szereplői, írói
és rendezői is a dcd$ámának. Hiszen amellett, hogy a jelenben megélve reagálnak
a történésekre, a történetet írják is a cselekedeteikkel. Sőt, annak érdekében,
hogy szándékaik olvashatóak legyenek a többiek számára, tudatos jeladásra és
jelolvasásra kényszerülnek. Davis szerint a két kategóriát a drama k6zéppontja¬
ban álló eseménnyel kapcsolatos viszony különbözteti meg. Míg az előadás- és
szereplésmódokban az eseményről osztanak meg valamit a résztvevők, addig
az alkotás során benne kell lenniük az eseményben." Bolton mindkét részvételi
módot a dráma fontos részének tartja. Elmélete szerint az a cél, hogy a résztvevők
egyszerre lehessenek a valóságban és a fiktív világban, hogy a valóságban kép¬
viselt értékrendjüket a fikcióban tesztelhessék. Az egyszerre két világban levést
nevezi 6 methexisnek™ (metaxis).©
Ez a kettôs vilag a gyerekek jatékanak is a sajatja, de a drama lehetöseget kinal
arra, hogy fókuszált és tudatosan tervezett használatával mélyebb megértés szü¬
lessen. Ezt segíti, ha a résztvevők bizonyos szintig tudatos alkotóivá válhatnak
mind a dráma tartalmának, mind a formájának. Minél jobban ismerik a részt¬
vevők a drcsáma működését és jelteremtéssel kapcsolatos formai eszköztárát, an¬
nál inkább tudnak tudatos alkotóivá válni tartalomnak és formának egyaránt.
A saját gyakorlatomból kínálnék ehhez egy példát.
Kilenc-tiz évesekkel tartott drc-ámaóra sorozatom közben figyeltem fel arra,
hogy bárhogy strukturálom a gyerekeknek felkínált improvizációkat, sehogy sem
akarnak izgalmas, fontos pillanatok megszületni belőlük. Jó lehetőségnek tűnt,
hogy a résztvevők az addigi történet központi tárgyával kapcsolatban improvizál¬
hatnak, jól körülhatárolt helyzetben. A gyerekek lelkesen jelentkeztek, és sokféle
variáció született, de egyik sem bontotta ki a helyzetben rejlő potenciált. Nagy¬
szerű csoporttal dolgoztam, így sajnos nem hibáztathattam őket a kudarcért.
63 David Davis: Foreword, in Gavin Bolton: Acting in Classroom Drama, xviii.
64 Bolton: New Perspectives, 32.
6 A fogalmat Bolton kicsit másképp használja, mint Augusto Boal, az elnyomottak színházának
kialakítója, aki Platontól veszi át.
+36 +