Page 35 [35]
ritus sacri) követésének, megőrzésének és helyreállításának felügyeletére jött
létre. Kezdetben tehát nem annyira az új rítusok kialakítására, mint a hagyomá¬
nyos gyakorlat megőrzésére helyeződött a hangsúly. A kongregáció éppen ezért
nem is vett részt sem a Rituale Romanum, sem az egyéb egyházmegyei szertartás¬
könyvek kialakításában." Vitás esetekben viszont évszázadokig a legfontosabb
döntéshozó fórumnak számított a katolikus liturgia terén. A félhivatalos
benedikciós gyakorlat némely elemének külön kérvényre történő engedélyezése
meg a 19-20. században is e kongregáció és jogutódja hatáskörében maradt."
A 17. század második évtizedétől a katolikus Európa egyes tájain változó
ütemben, de mégis tendenciaszerűen sorban jelentek meg a Rituale Romanumhoz
,igazított" egyházmegyei szertartáskönyvek. Ezek fő jellemzőjeként — témánk
szempontjából — a római rituálé benedikcióinak átvételét és esetenként a helyi
gyakorlat egyes rítusaival történő kiegészítését említhetjük. E kiegészítő szertar¬
tások mennyisége változó volt az egyes egyházmegyék, sőt időnként az egyes ki¬
adások vonatkozásában is. A megszállottság gyógyítására alkalmazott nagy
exorcizmus terén a római rítus pontosabb követése és az alternatívák negligálása
figyelhető meg."
Az előzőekben jobbára az adatok felsorakoztatásával felvázolt folyamatot meg¬
kísérelhetjük a szakirodalomban napvilágot látott elméleti keretekbe illeszteni.
Ehhez a francia mentalitástörténet és az angolszász történeti antropológia vonat¬
kozó eredményeit kell segítségül hívnunk. Jean Delumeau csaknem négy évtize¬
de íródott, ám máig az egyik legjobb áttekintésnek számító monográfiájában a
16—18. századi katolicizmus történetét a krisztianizáció és a dekrisztianizáció ket
tős tengelyében értelmezi. Előbbi alatt főként a tridenti zsinat hatására megindult
egyházszervezeti, művelődési és pasztorációs reformokat (a papi hivatal szerepé¬
nek, anyagi és műveltségi szintjének megemelése, a missziók, a szentségek, a mise,
a katekizmus és az iskolai oktatás megerősítése) tárgyalja, amelyeket — egy másik
történeti paradigmában — az ún. konfesszionalizációs (Konfessionalisierung) folya¬
mat katolikus változatának sarokköveiként szoktak említeni. Ezek között kiemel
ten kezeli az ältala „folklorisztikus ünnepeknek” nevezett ritusok tilalmazäsät &s
visszaszorítását, amelyek az egyházi cselekmények mellett nagyszámú világi, tra¬
dicionális szokást is magukba olvasztottak. A benedikciók és exorcizmusok má¬
gikus elemei egyértelműen a , folklorizált kereszténység" kategóriájába sorolha¬
4 Rajner 1901, 66-90.
5 Lásd például a 19. század végi római szertartáskönyv függelékét, amely számos ilyen
módon (főként szerzetesrendek és vallásos társulatok számára) jóváhagyott benedikciót
tartalmaz: ROM 1881, App.
Megállapításaink alátámasztására lásd a bibliográftában idézett és a forrásközlések ösz¬
szehasonlító jegyzeteiben konkrétan felhasznált európai egyházmegyei rituálék — itt
most külön fel nem sorakoztatott — adatait.
86
34