Page 367 [367]
OCR
366 s Az udvar vonzásában Az ingatlanbérlés és birtoklás szerepe az integráció folyamatában A 18. század, sőt a kora újkor egésze folyamán a Bécsbe való utazás és a császárvárosban való tartózkodás komoly áldozatokat követelt meg a magyar rendi társadalom tagjaitól. Az utazás fáradsága mellett a bécsi tartózkodás számottevő anyagi terheket rótt az utazókra és a városban élőkre egyaránt, amelyek között az egyik legnagyobb tételt a lakhatási költségek jelentették. A lakáslehetőségek többsége a nemesi, illetve főúri bérlőktől vagy vásárlóktól kompromisszumokat követelt meg, vagy kedvezőbb árú szálláslehetőséget választanak, de akkor a rangjukhoz illő reprezentáció és kényelem mértékéből kellett lejjebb adniuk, vagy előkelőbb, rangjuk reprezentálására is alkalmas szállást választanak, akkor azonban jelentős anyagi áldozatot kellett vállalniuk. A legtöbben az előbbi megoldást választották, közülük is a legnépesebb csoportot a fogadókban megszállók jelentették, akik jellemzően átmeneti időre érkeztek csak a császárvárosba. A bécsi udvari vagy kormányzati tisztséggel rendelkezők számára anyagi szempontból a legkedvezőbb lehetőséget a Hofguartier jelentette, megfelelő szállás megszerzéséhez azonban a pályázónak komoly szolgálatokat, illetve megfelelő szociális rászorultságot kellett felmutatnia, valamint egy jó adottságokkal bíró lakásért a számos hasonló jelölttel való megmérettetést is vállalni kellett. Az udvar által biztosított szállások rendszere nemcsak egyes személyek bécsi integrációját tette lehetővé, hanem bizonyos esetekben családtagjaikét is, nem véletlen, hogy városi ingatlantulajdon nélkül is ki tudtak alakulni hivatalnokdinasztiák, gondoljunk csak a Kollerek példájára, akik 1765 előtt nem rendelkeztek bécsi házzal, viszont udvari szállásban részesültek. A főnemesek számára a városban való tartós, generációkon átívelő bécsi jelenlét biztosítására a ház vagy palotavásárlás jelentette a legkézenfekvőbb megoldást. A császárvárosi ingatlanvásárlás és fenntartás komoly anyagi áldozatot kívánt meg, de ez vizsgált korszakunkban több szempontból is jó befektetésnek bizonyult. Egyfelől azért, mert a főúri elit tagjai büszkélkedhettek bécsi házakkal, kiváltképp palotákkal, tehát az ingatlanbirtoklás egyfajta presztízsértéket képviselt. Másfelől pedig az udvari kapcsolatok kiépítése és ápolása szempontjából is jó befektetésnek számított, nem véletlen, hogy a Magyar Királyság főméltoságviselőinek jelentős csoportja a Bécsben ingatlannal rendelkező családok köréből került ki. Azon famíliák, amelyek a városban több házat is birtokoltak, a lakások, házrészek kiadása révén jelentős készpénz bevételi forrásra is szert tudtak tenni. A 18. század utolsó harmadában tovább bővült a bécsi inagtlantulajdonnal rendelkező magyar főurak köre. Figyelemre méltó egyfelől a palotával rendelkező családok oldalági, vagy nem elsőszülött, de bécsi tisztséget viselő fiainak a városi in
