15,22.45-49), és mindez beleívódott a keresztyén hitbe, teológiai gondolkodásba,
ünneplátásba, sőt ünnepszentelésbe is. Talán ma mindez már kissé halványab¬
ban valósul meg és kevésbé nyilvánvaló, mint a korábbi időkben.
Karácsonytól, Krisztus Urunk megtestesülésétől számolták hosszú évszáza¬
dokon keresztül az új esztendő kezdetét. A körbeforgó év számos kultúrában
a teremtés és teremtettség emlékezetét hordozta és valóságát fejezte ki. Nem
a véletlen műve, hogy a Karácsonyt megelőző napon, a bármely napra eső , Ka¬
rácsony szombatján" hitvallásszerűen az első, régi teremtés művére emlékeztek
azáltal, hogy Ádám és Éva , névnapja", azaz a rájuk való jelzésértékű emlékezés
került előtérbe, így készültek a megtestesülés, a Paradicsom kapuit megnyitó
második Ádám születésének örömünnepére.
Az , Úr kedves esztendeje" (Lk 4,19), az üdvösség éve az, amely a keresztyének
számára összefoglalóan kifejezi mindazt, amit Isten tett értünk egyszülött Fiá¬
ban, a testté lett Igében, Jézus Krisztusban. Az év körforgása, amelyben idősza¬
kok és évszakok ismétlődnek (vö. IMóz 8,22), számos kultúrában és vallásban
kifejez valamit a teremtés és a létezés teljességéből. Nem üres ritualizmus az,
ha mi évről évre húsvéti hittel megemlékezünk Krisztus születéséről, szenvedé¬
séről, haláláról, feltámadásáról, a Szentlélek kitöltetéséről és az Anyaszentegy¬
ház megalapításáról. Az egyházi évben hitvallást teszünk minderről, és Isten
megelevenítő Lelke által jelenvalóvá, azaz valóságossá lesz Isten jótéteménye
mindannyiunk iránt, amelyért nem lehetünk eléggé hálásak, és amelyről soha
nem feledkezhetünk el. Pál feddő szavában is figyelmezteti a tévelygő galatákat:
n.. akiknek szeme előtt úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették
volna meg!" (Gal 3,1).
Az idő mérése, az évek számolása a vallásokban és a velük összefüggő kultú¬
rákban mindig valamilyen meghatározó eseményhez kötődött. Mérték az időt
és számolták az éveket uralkodók trónra lépésétől, az olimpiai játékok periódu¬
sától, háborúktól, Róma alapításától. Az időszámítást és az év kezdetét több kul¬
túrában a teremtés időpontjától mérték, így a mai zsidóságban is ez a gyakorlat
terjedt el. A mohamedánok időszámításának kezdetét prófétájuk hidzsrája, azaz
Mekkából való kijövetele (Kr.u. 622. július 16.) jelenti. Az évkezdethez mindig
ünneplés társult. A rómaiak naptárában Julius Caesar Kr.e. 45-ben megalkotott
és 46-ban bevezetett naptáregységesítése óta rögzült a január 1-i évkezdet. Úgy
gondolták, hogy minden kezdetben benne van a jó és a rossz, a kezdet mintegy
előjeleket hordoz egy-egy cselekmény sikerére vagy balsikerére nézve. A , Janus¬
arcú" januári évkezdet előre megmutatja - hitviläguk szerint — a következő
év kedvező vagy kedvezőtlen kifutását. Éppen ezért igyekeztek vidámsággal,