OCR
AZ EGYHÁZI ÉV A téli dátumok magyarázatául pedig az szolgálhat, hogy a , születés", így az incarnatio a fogantatással, tehát a születés előtt 9 hónappal ment végbe." A sokrétű és bonyolult dátummagyarázatok azt is mutatják, hogy Krisztus földi megjelenésének, születésének időpontját mindenek előtt és alapvetően teológiai mérlegelések/elvek alapján határozták meg."?? Ide kívánkozik, hogy Krisztus halálának dátumhagyományait is nevezzük meg. Ezek a következők: március 21.; március 23.; március 25.; április 9.; április 13. vagy 19.? Tertullianus és Hippolütosz az evangéliumi, főleg a jánosi leírásokkal összefüggésben azt hangsúlyozza, hogy a Páska kezdete és Krisztus halála (Niszán hó 14.) március 25-én pénteken volt."" Galliában még a VI. században is ragaszkodtak ehhez a dátumhoz mint nem mozgó húsvéti időponthoz." A tudományos kutatás konszenzusa szerint a Kr.u. 300-as évek 30-as éveiben (336), Konstantin császár idejében vezették be Rómában a december 25-ét mint Jézus Krisztus megtestesülésének ünnepét." E császár rendelte el többek között a híres születés temploma építését Betlehemben, valamint 321. március 3-án!" vagy 7-én kihirdetett rendeletében a vasárnap, azaz az Urnapja ältalänos heti pihenőnapként — és még nem általános munkaszüneti napként — való megünnepleset.'?® Kr.u. 354-böl fennmaradt egy römai naptär, amely a vertanük emleknapjait tartalmazza,’® ott bukkan fel december 25-e vonatkozásában egy rendkívül fontos adat: „Natus Christus in Betleem Iudeae".9 Igazából a vértanúk emleknapjainak feljegyzése, összeírása alkotta meg a keresztyén (liturgikus) naptárat avagy annak ősét." A mártírokra való emlékezés a III. század közepén, Kr.u. 250 táján csatlakozott az ősi Krisztus-ünnepek mellé — Karácsonyt, azaz 15 2 CULLMANN 1992, 10.; HAFENSCHER 1999, 24. Órigenész (184-254) a III. század elején kifejezetten tiltakozott a születésnap megünneplése ellen, mivel az szerinte pogány szokás. A Bibliában is csak a pogányok és az istentelenek ünnepelték azt. CULLMANN 1992, 11. Vö. SZÉKELY 1922, 155.; RApó 1957, 33.; HAFENSCHER 1999, 141. Vö. DUCHESNE 1910, 262-263. DUCHESNE 1910, 262.; ROLL 1995, 87.; RATZINGER 2002, 96. Vö. LEEUWEN 2009, 127. RATZINGER 2002, 96. 156 MIHÁLYEI 1933, 74., 119-121.; HAFENSCHER 2010, 330. 157 BIERITZ 2005, 62. 158 Vö. CHADWICK 2003, 118.; Csıky 1895, 7.; MACLEOD 1966, 100.; OSKAMP—SCHUMAN 2001, 103., 120.; LEEUWEN 2009, 40. A vértanúk emlékünnepének ősiségével és eredeti szándékával kapcsolatban a református szakirodalomban lásd különösen: BOGÁR 1932, 47., 49-51. 1600 OHCW, 113.; TALLEY 1991, 85.; LEEUWEN 2009, 127. 161 Karácsony liturgikus gyakorlatához tartozott/tartozik a martyrologium ünnepélyes éneklése, az ünnep meghirdetése a szertartás előtt vagy elején. 15! S 15: 0 15: > 15: a S 15° © 138