Oldal 14 [14]
ELőszó
istentiszteletünk miért a lelkészi szubjektivizmus áldozata? Rendkívüli veszély
a relativizält, azaz az egyéni érdek(lédés)ig lealacsonyitott és lecsupaszitott hit,
amelynek nincs és nem lehet sem tartalmi, sem formai kerete." A fentiekből
4 0
következik az Európa-szerte terjedő ,jó szándékú liturgikus barkácsolás" vagy
20»
az ún. , kreativitás", ami — a jelenség lényegéből fakadóan — soha nem juthat
nyugvópontra."
Összességében hiányzik mai tevékenységünkből, missziónkból az egyház¬
ba való integrálás megfogalmazott és egyértelmű szändeka. A „siker-teolö¬
gia’! missziói hozadéka pedig biztosíték vagy ellenállás nélküli áramkörhöz
hasonlítható, amit az a veszélyes tágkeblűség jellemez a szeretet és az elfo¬
4 9
gadás jegyében, hogy az ,egyház", amellyel a megszólított ember találkozik,
son
túlságosan későn kezdi el — ha egyáltalán elkezdi -—, saját, kvázi valódi, azaz
a mindennapokban megélt és megkövetelt kegyességét megmutatni. Talán más
hangsúlyokkal ugyan, de az egyház által végzett hittanoktatásban is jelentkezik
hasonló módon ez a probléma.
Általában öncél, ha a prédikációnk és a belőle áradó lelkipásztori attitűd nem
tud mást üzenni, mintsem azt, hogy teljesen felesleges az, amiért a gyülekezet
s Az istentisztelet tehát közösségi cselekmény, ahol a Fő-nek és a testnek minősített találkozása
úgy megy végbe, hogy a tagok egymassal is talalkozhatnak. Nincs privat unio mystica Krisz¬
tussal. [...] Az istentiszteletnek kell annak a közös pontnak lenni, ahol az életkor, érdeklődés
vagy szolgálat szerinti kis csoportok találkoznak. Ebből következik a keresztyén istentisztelet
nyilvánossági igénye is. [...] Végzetesen individualizálódó világunkban az istentiszteletnek
a közösségi identitás nyilvános vállalásaként is megvan a jelentősége." Szűcs 2010, 23.
s Évezredek során az egyház mindig a tradíció és a forma egységében nyilvánult meg a világ
és önmaga számára egyaránt. Azonban a szekularizáció során sokszor adódik félreértés abból
az összecsúsztatásból, amikor a tradíciót formaként értelmezik, s ennek következményeként
vagy a tradíciót követve a régebbi formához ragaszkodnak, vagy teljesen elvetik magát a formai
megvalósításnak értelmezett tradíciónak jelentőségét. Az előbbi esetében formálissá mereve¬
dik, az utóbbi esetében pedig formátlan és kifejezéstelen mozgalommá folyik szét az egyházi
élet. Az összecsúsztatásra okot adó félreértés abból származik, hogy a tradíció és a forma
fogalmai idők során elveszítették alapvető jelentésüket." BÉKÉSI 2013, 75.
PODMANICZKY 1916, 236. ekként summázza a pietizmus kapcsán a protestáns keresztyén¬
séget: ,elhatalmasodik rajta a subjectivismus, az igétől és a szentségektől magát függetlenítő
spiritualismus, a magahitt, törvényeskedő synergismus, istentiszteleti élete is hanyatlani kezd
s az Írást hirdető ige elé a lélekvezette egyéniség vallástétele, a Krisztus mellé a megigazí¬
tásában közremunkáló ember s így az egész kultuszban Istennel szemben az ember kerül
prioritásba."
V6. Pap 2011m, 186-187.; FEKETE 1999/2000, 487.; RATZINGER 2002, 151-153.
E ponton jelzem röviden, hogy Joseph RATZINGER (XVI. Benedek pápa) műveire elsősorban
a fellelhető magyar fordítások szerint hivatkozom a jobb visszakereshetőség miatt, azonban
szüntelenül figyelemmel voltam az eredeti német szövegre is. Tapasztalataim szerint a felhasz¬
nált fordítások általánosságban sok kívánnivalót hagynak maguk után.
12 Kovács 2012, 43.
13