OCR Output

A parasztság megpróbáltatásai a sztálini agrárpolitika éveiben e 39

Hamarosan azonban kiderült, hogy milyen paraszti alkalmazkodási stra¬
tégia rejlett a szövetkezeti forma terjedése mögött. A pártvezetés meglepődve
szembesült, hogy azok a törpe- és kisbirtokosok, akik a szövetkezeti formát
választották a bérelt földek művelésére, saját földjeiket egyáltalán nem vitték
be a közösbe. A Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottság elé kerülő
jelentés megállapította: , Az eddig megalakult közösen termelő csoportok rossz
és rendezetlen helyzete azzal a veszéllyel fenyeget, hogy kompromittálják, lejá¬
ratják a termelőszövetkezeti mozgalmat, és megnehezítik a jövőbeni fejlődést."
(Kiemelés az eredetiben) Erre a helyzetre reagálva a bizottság úgy határozott,
hogy központilag kidolgozott működési szabályzatokkal kell tiszta helyzetet
teremteni. Az 1948. december végén megjelent FM rendelet - részint a bolgár
tapasztalatok figyelembevetelevel - a termelöszövetkezeti csoportoknak hä¬
rom típusát különböztette meg." Az I. típust hivatalosan , általános termelő¬
szövetkezeti csoportnak", a köznyelvben inkább táblás csoportnak nevezték.
A II. típus neve „ätlagelosztäsü termelöszövetkezeti csoport”, a Ill. tipuse pe¬
dig „közös termelöszövetkezeti csoport” volt. Ez a III. típusú téeszcsé hason¬
lított leginkább a kolhozra. Ekkor még mind a három tipus a földmüves-szö¬
vetkezetek keretében működött, az önállósodásukra csak később került sor.

Habár a szövetkezésnek a beszerzés, értékesítés és fogyasztás terén ko¬
moly tradíciói voltak Magyarországon (pl. a Hangya szövetkezet), " a szovjet
mintára szerveződő, közös gazdálkodást folytató termelőszövetkezet (kol¬
hoz) nem sok vonzerővel bírt. A közép- és kisbirtokos parasztok meggyőzése
érdekében intenzív propagandakampány bontakozott ki.? A Mezőgazdasági
Kiállítás mindig sok látogatót vonzott, így 1949-ben a központi témája a szö¬
vetkezeti mozgalom lett. , Bemutatjuk a Szovjetunió mezőgazdaságát, a cári
elmaradottságból hogyan ért el mostani nagy fejlettségéhez, a kolhozokat,
mint a legfejlettebb szövetkezeteket. [...] Bemutatjuk a szövetkezeteket fej¬
lődésükben, hol voltak a múltban, hol vannak a jelenben és hova akarjuk
fejleszteni őket. [...] Bemutatjuk a szövetkezeteket, mint a dolgozó parasztság
fegyverét a kulákság elleni harcban. Bemutatjuk a modern technika döntő

° MNL OL M-KS 276. f. 85. cs. 3. 6. e. Az MDP Mezőgazdasági és Szövetkezetpolitikai Bizottsága
1948. november 17-i ülésének jegyzőkönyve. 1. Termelőszövetkezeti csoportok szanálási terve, mű¬
ködési szabályzatok, gazdasági megsegítés terve. Ea.: Hegedűs András.

14 000/1948. Korm. r. Magyar Közlöny 1948. december 20. 278. sz.

Fehér György: A származás kötelez. Gróf Károlyi Sándor, 1831-1906. Bp. 2019.; Gyenis János: A ma¬
gyarországi szövetkezeti mozgalmak története. A kezdetektől 1945-ig. Bp. 1994. 93-124.; Ieda Osza¬
mu: Központ és községi szövetkezetek a Hangya szövetkezeti mozgalomban az első világháborúig.
Agrärtörteneti Szemle 32. (1990) 1-4. sz. 158-175.

Farkas Gyöngyi: , Ötéves tervért, békéért! Több gabonát a hazának!" Mezőgazdasági propaganda
az 1950-es évek Közép- és Kelet-Európájában. In: Estók János (Főszerk.): A Magyar Mezőgazdasági
Múzeum Közleményei 2011-2012. 183-201.