Oldal 183 [183]
OCR
¢ RITUALEK VALERE NOVARINA MUVEIBEN * ten megemlítenünk, mert a színház mint (úr)vacsora testies és fizikai metaforáját ennek a tagadásával egészíti ki Novarina ugyanebben az esszében: A kenotikus színház a színpad nemlétezését ismétli a színpadon; ez a színház első képlete, kihirdetett kémiájának legegyszerűbbje, a tagadé alapké; a színész belép és így szól: sÍme, ez itt nincs.x Anatopikus, ukronikus, analogál, antistrofikus, anamorf, diafonikus, perspektrális, anaforaszerű és diafán, antiandrikus, transztanatális, antiantróp és főként antiantropopoduláris, afonikus és szuperakusztikus és anakozmikus és szuperszexuált, a színház ellenpontok által halad előre, ellenárnyékolja az ellenszemélyeket, és logoéderekben feltörő szavakkal kettőzi meg őket; a kifordított és visszafordíthatatlan világot tárja elénk: íme, most feláldozza magát a tér. Íme, a tér átadja a perszónabelsejű embert. Ilyen a színházi ellenanyag; láthatóan megmutatkozik benne a sehol: és mindeközben ott az ember — és az univerzum. A színház egy kifejezetten fizikai hely, ahol a test eljővén így szól: semmi sem lehetetlenebb számomra a testnél. A színész eljön, hogy üjraalkossa az emberi test teljes geometriajat.”*® Novarina logaéder-koncepcidja és a metafora a sz6 inkarnacidjanak ellentmondasossagat fejezi ki: »Logaéderek! Logaéderek! A szavak cselekvése retúr közlekedik. A mondat úgy mozdul előre, mint az idő, és mint annak ellentéte: visszájára fordítja képességeit, retroaktív zenévé lesz, amely zeng és az emlékezetben cselekszik. Minden szó retroaktívan hat a többi szóra: minden szóra egy könyv kezdete óta, de minden már kiejtett szóra is, amióta csak szavakat kiejtenek... Az idő kifordításának ez a jelensége sehol sem figyelhető meg nyilvánvalóbban, mint a nyelvben. 328 TJo., 22—23. + 181 c
