OCR
+ KÉP, JELENLÉT, KENOZIS ? Cheng kitűnő, Vide et plein (Üresség és teljesség) című könyve rámutat, e köré az Üresség köré szerveződik a kínai festészet összes többi fogalma. A festészetben, akárcsak a világmindenségben, az Üresség nélkül nem lenne lehetséges a lélegzetvételek körforgása, a Yin és a Yang nem működne. , A kínai fénytanban ugyanis az Üresség, ellentétben azzal, amit elsőre gondolnánk, nem valami bizonytalan vagy nemlétező dolog, hanem egy nagyon is dinamikus és cselekvő elementum. Az életet jelentő leheletekhez és a Yin-Yang váltakozásának elvéhez kapcsolódik, vagyis nem más, mint az a kitüntetett hely, ahol az átalakulások végbemennek, és ahol a Teljesség is elérheti a valódi betöltekezést. Valójában ez vezeti be egy adott rendszerbe a megszakítottságot és a visszafordíthatóságot, és az üresség teszi lehetővé, hogy a rendszer összetevői meghaladják a merev szembenállást (...)."77 Novarina sokat olvasta a genfi egyetem svájci sinológusának, JeanFrancois Billeternek a műveit. E professzor könyvein keresztül ismerte meg a taoizmust és a kínai írást." Az üresség keleti filozófiákból, gondolatrendszerekből is jól ismert fogalmai közül kiemelem Csuang Ce gondolatait, aki nagy hatással volt az életműre. Csuang Ce A virágzó délvidék igaz könyve elbeszéléseinek első történetében azt állítja: ,,(...) a tokéletes embernek nincs énje.””” Ez az énvesztés egyfajta via negativaként értendő, egyfajta útként (gongfu), amely a , való én felismeréséhez vezet el." Mindez az , önátalakítás" (, self-transformation") folyamata során érhető el. Nem véletlen, hogy Novarina legújabb könyvének a Voie négative címet adta, 77 François Cheng: Vide et plein, Paris, Seuil, 1991, 45-46. 28 L'Art chinois de l'écriture, Genève, Skira, 1999; Essais sur l’art chinois de l'écriture et ses fondements, Paris, Allia, 2010, és f6ként: Leçons sur Tchouang-Tseu, Paris, Allia, 2015. 279 Csuang Ce: A virágzó délvidék igaz könyve, Budapest, Palatinus Könyvek Kft., 1997, 7. 280 Christian Jochim: Just Say No to ’No Self’ in Zhuangzi, in Roger T. Ames (szerk.): Wandering at Ease in the Zhuangzi, SUNY Press, 1998, 44. + 160 +