Page 116 [116]
OCR
+ KÉP, JELENLÉT, KENOZIS ? a Phaedra-val tesz kivételt." Simone Weil egyetlen drâmäja, a Venise sauvée a Saint-Réal abbé által 1674-ben publikált La Conjuration des Espagnols contre la républigue de Venise (Spanyol összeesküvés a Velencei Köztársaság ellen) alapján, Jób és Ézsaiás könyve verseinek reminiszcenciáiból és a Szophoklész-tragédiák struktúráiból építkezik. A Saint-Réal szövege által inspirált Otway angliai színházi adaptációja után más művekből is, így például 1986-ban Hugo von Hoffmannsthal Megmentett Velence című francia nyelvű alkotásából is készít adaptáciöt.! Tragédiajahoz irott torténelmi jegyzetében Simone Weil kifejti a dráma központi magját. Bedmár márki, Spanyolország velencei nagykövete 1618-ban tervet készített, hogy Velencét összeesküvéssel a spanyol király kezére juttassa. Nagyköveti helyzetére való tekintettel háttérben akart maradni, ezért Renaud-ra, egy előrehaladott korú francia főúrra és Pierre-re, egy provence-i kalózra, hírhedt tengerészkapitányra bízta a terv végrehajtását, amelyet a Pünkösd előtti éjszakára terveztek. Jaffier, az egyik vezér, Pierre barátja, a város iránt érzett szánalomból elárulta az összeesküvést a Tízek Tanácsának, azzal a feltétellel, hogy az összeesküvőknek megkegyelmeznek." Jaffier számára a város a nem társadalmi, hanem isteni teremtés (, Cité, cela névogue pas du social. Lenracinement est autre chose gue le social" — írja Weil a drámához írott bevezető, magyarázó jegyzeteiben."""). A város kapcsolat 188 Uo. 18 Andrée Mansau: L'écriture théâtrale de Venise sauvée, Cahiers Simone Weil, 1988. jénius (2. sz.), 127-128.; Gustaw Herling-Grudzinski: Venise sauvée, Cahiers Simone Weil, 1990. március, 1—2. 190 Simone Weil: Poèmes, suivis de Venise sauvée, Paris, Gallimard, 1968, 53. ,Le marquis de Bedmar, ambassadeur d’Espagne à Venise, concut en 1618 un plan pour Venise au pouvoir du roi d’Espagne (...), par conjuration. Voulant rester dans l'ombre, à cause de sa situation d’ambassadeur, il confia l'exécution du plan à Renaud, seigneur français d'un âge avancé, et à Pierre, pirate provençal, capitaine et marin réputé. (...) La nuit choisie était celle d'avant la Pentecôte. Jaffier fit échouer la conjuration, dont il était un des chefs, en la révélant au Conseil des Dix, par pitié pour la ville” 121 Uo., 44. + 114 +
