Oldal 39 [39]
+ YVES BONNEFOY ÉS A JELENLÉT KÔLTÉSZETE *
jours de lutte et d'angoisse ? Pourquoi en vient-il à désirer de cesser
de peindre ? Et même, qu’il n’y ait plus de peinture ?
Vajon mi történt? — tűnődik — Már nem tudja, hogy néz ki egy gyü¬
mölcs, vagy nem tud vágyakozni, élni? Nem valószínű. Látogatók jön¬
nek, nezik. »Milyen szep szölök!« — mondjäk. Es hozzäteszik: »Soha
nem festett ilyen szépet, ennyire élethtit«.
Vagy lehet — töpreng tovább -, hogy vegig aludt volna? Älmodott? S
amikor a madarak az ujjait tépdesték, festékjét falták, ott bóbiskolt
volna a sötét műhely sarkában?
Akkor miért, hogy most nem alszik? Melyik világban ébredt? Miért
sajnálja — mert érzi, hogy sajnálja — harcos-aggódó napjait? Miért
kívánja, bár ne festene többet? S hogy egyáltalán: ne volna festészet."
Az utolsó szöveg Zeuxisz utolsó festményének fiktív leírását adja, vagy¬
is ál-ekphrasziszról van szó.
»C’est quelque chose comme une flaque, le dernier tableau que Zeuxis
peignit, apres longue réflexion, quand déja il inclinait vers la mort.
Une flaque, une bréve pensée d’eau brillante, calme, et si l’on s’y
penchait on apercevait des ombres de grains, avec a leur bord
vaguement doré la fantastique découpe qui ourle aux yeux des enfants
la grappe parmi les pampres, sur le ciel lumineux encore du crépuscule.
Devant ces ombres claires d’autres ombres, celles-ci noires. Mais que
l'on plonge la main dans le miroir, que l’on remue cette eau, et l’ombre
des oiseaux et celle des fruits se mélent.
Olyan, mint egy tócsa, az utolsó kép, melyet Zeuxisz hosszú gondol¬
kodás után festett hajlott korában. Tócsa, rezzenetlenül csillámló víz
röpke gondolata, és ha közel hajolt hozzá az ember, látta benne a sző¬
lőszemek árnyékát és finoman aranyozott szegélyükön a mesés kör¬
837 +»