Oldal 10 [10]
Előszó: Egy könyvtár - többféle kultusz
kulturáltabb) politikai vezetői szerint ,pro decore Regni", vagyis ,az ország díszére? szol¬
gált. A király ötlete volt, vagy a környezete, az udvar egyes tagjai biztatták a könyvek
gyűjtésére" Kik voltak a király környezetében azok, akik többféle szempontból fon¬
tosnak tartották ezt? Biztosan nem egy ember hatása, akkor sem, ha a király maga is
meggyőzhető volt ebben a tekintetben. Aragóniai Beatrix (1457—1508) és kíséretének
Budára érkezése (1476) felgyorsította a gyűjtési folyamatot. Az is bizonyos, hogy az
1470 és 1520 közötti Európa inkább volt , Európa", mint a mai Európai Unió, vagyis
a nyugati kereszténység egy közös értékvilágban élt. Olyanban, amely akkor már egy
évszázada ennek a keresztény világnak a közös gyökereit kereste, és vélte megtalálni
a görög és római ókorban, illetve a kereszténység korai időszakában. Ki-ki a maga
szempontja szerint fogott hozzá ennek az örökségnek a felmutatásához. A keresztény
egyházon belül — ahogy egy Martin Luther (1473—1546) nevű szerzetes is — a korai
egyházatyák és a személyes vallásosság szentjeinek szövegeit, a világi humanisták
pedig az ókori szövegkorpuszt és ugyancsak a korai egyházatyáktól ránk maradt szö¬
veges emlékeket adták ki, elemezték, értelmezték. Emellett gyűjtötték, vagy — anyagi
erejük kevés lévén — gyűjtették olyanokkal, akik erről meggyőzhetők voltak. Olya¬
nokkal, mint Cosimo de" Medici (il Vecchio 1389—1464), aki Firenzében a San Mar¬
co-rendhazban alakittatta ki a Bibliotheca Graeca és a Bibliotheca Latina termeket, és
olyanokkal, mint Matthias Corvinus, aki hasonlóan cselekedett Budán. A szándék
a lehető legtöbb szövegemlék összegyűjtése volt, és ennek a célnak a megvalósításá¬
ban a magyar király sikeresebb volt kortársainál.
Hunyadi Mátyás halála után a magyar főurak Budán szerették volna tudni a drága
könyvtár darabjait, ezért is kérték vissza az onnan elvitt köteteket Corvin Jánostól
(1473—1504), a király törvényesnek el nem ismert fiától. A Magyar Királyság politikai
nagyságai ettől kezdődően úgy tekintettek a Corvinára, mint az ország fénykorának
szimbólumára. A Királyság megszűnte utáni Magyarország vezetői hasonlóképpen.
Napjainkban sincs ez másképp, már ha feltételezzük, hogy nem csupán a kulturális
politikára figyelésben érzékenyebbek tudják csak azt, mi is volt, és mit is jelenthet
tulajdonképpen az a torzó, ami a Bibliotheca Corvindböl fennmaradt. Ez a figyelem
persze ugyancsak magyaros. Akkor létezik igazán, amikor baj van, és lehet jajongani
azon, hogy a többi nép nem ismeri el kellőképpen nagynak és fényesnek legalább
a múltunkat, ha már jelenünket nem tartják annak. A Bibliotheca Corvina Digitalis
program megelőzte a többi európai kulturális közösséget abban, hogy egy jelentős
történelmi könyvtár szétszóródott darabjai újra egyesülhetnek digitális könyvtár
formájában, aztán az erre büszke — tényleg büszke? — közösség képviselői akár ál¬
dozhatnának is az illető gyűjtemény múltjának méltó bemutatására. A magyar kez¬
deményezés időben történt, a megvalósításra azonban senki nem figyel, nem fordít
energiát, így a Bibliotheca Corvina nem, a Burgundi Hercegség és a Nápolyi Királyság
reneszánsz kori könyvtára már egységes szerkezetben kutatható a világhálón. Nem
ők a hibásak, hogy megelőztek bennünket.