OCR Output

VERES ÁBEL

Zsolt 45,3 szépségről, valamint a Zsolt 104,1k dicsőségről szóló exegézise alap¬
ján jut, melyekben — az Énekek énekét is figyelembe véve — megállapítja, hogy ,a
szépség fogalma a Bibliában nem rendelkezik önálló jelentéssel [...] Ez azonban
nem jelenti azt, hogy ez jelentéktelen vagy akár idegen lenne a Bibliától."?" Barth
a biblikus megközelítéssel a szépség és a dicsőség (theologia gloriae) realitására
mutat rá, mely a lutheri implicit szenvedésmisztika örömről való lemondását is
meghaladja, valamint a lutheri diszjunktív teológiát (pl. betű és Lélek, törvény
és evangélium, dicsőség és kereszt) integratív megközelítésével nem elválasztva,
hanem egyiket a másikban?" mutatja be. Így tehát Barth esztétikájában lehetőség
van a kereszt dicsőségének bemutatására, mely Luther szépségről alkotott fo¬
galmától abban tér el, hogy pusztán a teremtés művében valósul meg a szépség.
A kereszt dicsőségének alapjai a reformátori teológiában már - a Barthra is nagy
hatást gyakorló — Kálvin Jánosnál is jelen vannak, ugyanis a svájci reformátor
szerint az egész teremtett világ az emberi célszerűségen túl szépséggel is bír, ez
a szépséges világ pedig Isten dicsőségének színtere (theatrum gloriae Dei).5$
Hasonlóan a reformátorokhoz, a szépség Barth számára is az isteniből való ré¬
szesedés által lehetséges, de ennek a részesedésnek a bűnbánatot megelőzően,
azaz Luthertől eltérően a , kijelentésben rejlő szépség"? az alapja. Éppen ezért a
teológia mint a kijelentésre épülő tudomány a legszebb tudomány, sőt kapcso¬
lódva a jó hírhez (evayyeMiov) csak örömmel végezhető tudomány, melynek
következtében nincs hely , komor arcok, morózus gondolatok és unalmas mon¬
datok" számára sem."

Luther keresztesztétikája mint az új episztemológia esztétikája , azt mondja,
ami a valóság." (21. tétel), ezért tárgya a sötét emberi szív valóságának megis¬
merése, valamint az emberi gonoszság felfedése Isten megvilágító szeretete által.
Barth ezzel szemben megállapítja, hogy túl sok mindent kellene kihúznunk a
Bibliából ahhoz, hogy csak a bűnnel kapcsolatos puritán szigort vegyük figye¬
lembe, ugyanis Isten az emberhez való lehajlása által egyszerre ítéletet és irgal¬
mat, halált és új életet hoz a világba, az újjászült szív pedig vágyakozva az öröm
és a gyönyör ismeretében kiálthatja, hogy , Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong

az én lelkem megtartó Istenemben...” (Lk 1,46k), valamint, hogy „[ölrüljetek az

34 Uo.

35 Barth Károly: Evangélium és törvény, ford. Pilder Mária, Budapest, Református Egyetemes Kon¬
vent Sajtöosztälya, €. n., 3. „...mint a frigyladaba (ti. a törvény] beléje van rejtve és el van zárva
benne”

36 Kálvin János: Institutio. A keresztyén vallás rendszere, 1. köt., ford. Buzogány Dezső, Budapest,
Kálvin, 2014. 1.14.20. (134—135.)

37 KD II/1, 744.

38 Uo., 743.

+ 88 «