OCR Output

PUSZTINYA

Néhányak esetében ez a szívben rejlő pusztinya Isten
hívásán keresztül konkrét fizikai formát öltene. De úgy hi¬
szem, hogy a szívben rejlő pusztinya a válasz a modern világ
számára. Ez megköveteli a kenózist. A kenózis a Jézus-ima
ismételgetésével kezdődik. Szívem zajának lecsitításával. Ér¬
telmem szárnyainak összezárásával és azzal, hogy a fejem
a szívembe rejtem. Csakis ekkor válik valósággá a szívben
rejlő pusztinya.

Akkor tényleg bárhova mehetek, bárkivel beszélhetek,
szeretetközösséget alkothatok testvéreimmel és nővéreim¬
mel, találkozhatok idegennel (aki egyszerűen csak egy olyan
barát, akivel még nem találkoztunk eddig). Most már nem
én cselekszem ezeket, hanem Krisztus énbennem. Szavaim
nem a sajátjaim. Isten hangjának visszhangjai, melyek az ő
csöndjéből fakadnak föl számomra. Ekkor ismerem meg,
hogyan gyúljak lángra a szavaitól, és hogyan váljak magam
is tűzzé, szikrákat szórva a föld színén. Ekkor mondhatom,
hogy nem én élek, hanem Krisztus él bennem.

Úgy érzem, hogy a Madonna Házának megadatik majd
a pusztinya megértése az én nektek szóló szegényes és
elégtelen elmondásom ellenére is. Talán akkor meg fogjá¬
tok érteni, miért mondom, hogy annak érdekében, hogy
szeretetközösséget alkossatok az emberekkel, kapcsolatba
kell kerülnötök a Szentháromsággal, az őseredeti szeretet¬
közösséggel. Ahhoz, hogy ilyen közösséget alkossunk, el kell
kezdenünk az orosz pusztinyalakóhoz hasonlóan kiüresíteni
magunkat minden tulajdonunktól, és fejest kell ugranunk
a magányba és Isten mérhetetlen csöndjébe.

Az anyagi javak természetesen csak a kezdetet jelentik.
Amikor feladjátok ezüstötöket, aranyatokat, szüleiteket, ba¬
rátaitokat, akkor léptek be a fizikai magányba. Viszont még

226