Page 226 [226]
SZÍVBEN REJLŐ PUSZTINYA
A pusztinya ebben a belső magányban való haladás, mi¬
közben elmerülünk Isten csöndjében. Életem embertársaim
szolgálatában és szeretetében egyszerűen csak visszhangja
ennek a csöndnek és magánynak. Belsőleg Istennel és az
emberiséggel azonosulok.
Maga Jézus Krisztus irányít engem ebbe a belső csönd¬
be, abba a magányba, ami oly hangosan szól az Atyához
a Szentlélek vezetésével. Ekkor elmerülök a Szentháromság¬
ban, Isten csöndjének tüzében (mivel Isten csöndje mindig
izzó; beszéde tűz). Ilyenkor áttüzesedem az iránta és világ¬
szerte az egész emberiség iránt érzett szeretetben. Már nem
én beszélek. Azt mondom, amit Isten közöl velem. Amikor
alámerülök ebben a mérhetetlen csöndben, s az az ő szava¬
inak köszönhetően végre lángra kap, akkor válok képessé
a beszédre. Beszélhetek, mert hangja tisztán és hangosan
zeng a fülemben, ami rajta kívül mindentől kiüresedett.
Most már egyedül az ő neve nyugszik a szívemen, folyton¬
folyvást, a szívdobbanásommá vált.
Ez az a pusztinya, amiről beszélni próbáltam. Ez az
a pusztinya, melyet oly szenvedélyesen szeretnék közvetí¬
teni mindenki felé. Tudom, hogy a pusztinyában rejlik a vá¬
lasz, ami után a mai világ kutat. A világ tud Istenrő/7. Mivel
egyszerűen csak tud róla, el tudja utasítani, figyelmen kívül
hagyhatja, közömbös lehet vele szemben, naponta ezerszer
újra keresztre feszítheti a felebarátban. Ha viszont a világ
úgy ismerné őt, ahogyan saját magát föoltárja nekünk a szívben
rejlő pusztinyában, akkor képtelen lenne elutasítani őt. Ha
egyszer így ismernénk meg, lehetetlenség lenne elutasítani.
Akkor a szeretet rajtunk keresztül belépne a világba. Az
ő szavát tudnánk elbeszélni a világnak, ha a szívben rejlő
pusztinyában élnénk.
225