Page 219 [219]
PUSZTINYA
Igen, a mai napon tisztáztam valami nagyon fontosat
a magam számára — a hivatásom lényegét. Most ébredtem
fel igazán. Ezt mondtam magamnak:
Igen, a dolgok a helyükre kerültek. Ma ráeszméltél, hogy
az Úr valóban azzal a hivatással ajándékozott meg, amire
úgy gondoltad, hogy már akkor meghívott, mikor Torontó
nyomornegyedeibe mentél. Már akkor zarándokká tett. Ki¬
hozott a saját földedről. Elvitt egy új földre, arra a földre, amit
idővel megszerettél — a valóságban kezdettől fogva szeretted
—, noha nem volt a tiéd. Igen, az Úr cselekedte ezt. Csön¬
desen és feltűnés nélkül. Oly sokan voltak a menekültek, és
mindannyiuknak ugyanaz a sors jutott, némiképp különbö¬
ző hangsúlyokkal. A tiéd viszont valamiképp különlegesnek
bizonyult.
Így hát megvetetted a lábad az idegen földön, és meg¬
adatott a csönd. Megadatott a magány. Megadatott az a fajta
magány, amit emberekkel körülvéve élsz meg. Mint annyi
más keleti fogalom, ez is kicsit érthetetlennek tűnik a nyugati
világban, ahol jelenleg laksz — de egyszer meg fogják érteni, mert
Isten akarja, hogy megértsék.
Igen, ő akarja, hogy megértsék. Az emberek között el¬
töltött csönd a Jézus-ima, Isten jelenlétének imádsága. Az
Istenbe való kapaszkodás azon a helyen, ami néha a teljes
reménytelenség földjének, valóságos pusztinyának, valódi
pusztaságnak tűnik, mint a Sínai-hegyet övező sivatagi pusz¬
taság. Igen, mindezt odaadta neked, majd zarándokká tett.
Ezt kívántad. Erről gondoltad azt, hogy meg fogod kapni,
mert tudtad, hogy ez kell legyen az alap. Most pedig virágot
bontott, anélkül, hogy valaha is észrevetted volna. Virágba
borult a kitartás, az együttműködés miatt — mert stöviről
hegyire végigcsináltamc. Azonban amennyire láthattam,
218