Oldal 213 [213]
PUSZTINYA
olyan dologgal kell szembenéznem, amikkel nem könnyű
szembesülni. Nem könnyű elmagyarázni őket, mert vannak
bennük furcsa elemek.
Tegnap este elmentem, hogy megnézzem a Nicolas and
Alexandra (Miklós és Alekszandra) című filmet (mivel a me¬
nedzser személyesen meghívott), a cárról és a cárnőről szóló
könyv feldolgozását. Nem mondhatnám, hogy túlságosan
izgatott volna. Nekem nehéz az összes ilyen orosz dolgot
megnézni. Nem maradtam végig.
A Barry’s Baytél a Madonna Hazaig tartó hazafelé úton
meglepetés ért. A teljes magamra hagyatottságnak olyan ér¬
zése vett erőt rajtam, hogy egészen elképedtem. Magányos
voltam. Sokszor, számtalanszor voltam már magányos. De
ez alkalommal ez a magányosság, mint a satu, szorított, és
beleremegtem.
Néztem az utat. Olyan volt, mint bármelyik orosz út.
A fák is olyanok voltak, mint az otthoniak. A dombok na¬
gyon hasonlítottak azokra az emlékezetemben, amelyeket
otthagytam. Nem ismerem más emberek tapasztalatát, de
hirtelen igencsak megdöbbentő felismeréssel ráeszméltem,
hogy idegen vagyok egy idegen országban. Le nem tagadhat¬
tam, esély sem volt arra, hogy a benyomást tompítsam, hogy
elviselhetőbbé tegyem. A világ végén, vagy mondjuk inkább
úgy, a gyönyörű kanadai vidéki táj közepén megszakadtam
a megdöbbentő vágyakozástól Oroszország után, amit több
mint 50 évvel ezelőtt otthagytam. És a másik elképesztő dolog
az volt, hogy most valahogy mindez egyáltalán nem számított!
Ekkor elkezdtem felismerni valamit, amit korábban soha:
a pusztinya, a pusztaság (mert ez az) visszahoz emlékeket,
ezer dolog emlékét, amiről azt gondoltuk, hogy már teljesen
elfeledtük.
212