a halállal. Megértettem akkor, hogy a halál nem betolakodó,
hanem csodálatos novíciusmester. Az élet nem a halál kísé¬
rőjelensége, hanem a halál az élet ideiglenes kísérőjelensége.
A szentek örömmel néztek szembe a halállal, mert meg¬
értették, hogy Isten országára születnek meg benne. Kórházi
szobámban, melyet pusztinyává alakítottam, a halál való¬
ságossá és barátságossá vált, a jelent és az örökkévalóságot
összekötő híddá. A halál a környezetemben lévő összes be¬
tegségtől való megszabadulásba fordult át, sőt azon túl is.
Életté és örömmé vált! Isten letétbe helyezte a másvilág
titkát, mivel megmondatott, hogy szem nem látta, fül nem
hallotta azt az örömöt, melyet Isten azoknak tartogat, akik
szeretik őt.
Viszont mindezeken túl a halál Isten irgalmát zengi. Fel¬
tettem a kérdést magamnak, vajon úgy gondoltam-e, hogy
Isten irgalma akár csak egy szempillantás erejéig is véget
ér halálom pillanatában, és hangosan felnevettem hajnali
kettőkor a pusztinyává lett kórházi szobában, mert ráesz¬
méltem, hogy ez nem történhet meg. Hogy is lehetne! Egy¬
szerűen lehetetlen, mert Isten irgalma kiterjed a mennyre,
a tisztítótűzre és a pokolra.
Amikor Jevdokimov könyvét olvastam, megfogott
az ő szépséges leírása arról, hogy mi is a tisztítótűz. Azt
mondja: , Az érés helye". Bizonyos értelemben olyan, mint
a kórházi szobám csak sokkal szegényesebb és egyszerűbb,
ahol a Nagy Orvos felnyitja lelki szemeiteket az örömre,
aki ő maga.
Olyan hely, ahol elkezditek valóban megérteni, hogy az
idő nem létezik, mert ez a hely időtlen, és a másvilágon
nincsen idő. Istennek millió év olyan, mint nekünk egy nap.
Azok esetében, akik átkeltek a Nagy Vízválasztón, Isten