Page 197 [197]
PUSZTINYA
szelíd, törődik mások fájdalmával és sebezhetőségével, ér¬
deklik mások nehézségei és problémái. Ezt értem azalatt,
hogy ,a bölcsesség kezdete az Úr félelme". Ha szerettek
valakit, féltek attól, hogy megsértitek őt, és ez nem szolgai
félelem.
Nem, nem erről a félelemről beszélünk. Ami rám tört,
az szolgai félelem volt, olyan félelem, mely arra készteti az
embert, hogy a csöndhöz mint meneküléshez forduljon —
a settenkedés, a kompromisszum, a racionalizálás csöndje
felé. Amikor ezzel a csönddel találkoztam, majdhogynem
megrémültem tőle, mert az Úr egészségtelen félelmére mu¬
tatott rá. Elfeledkezett arról, hogy Isten folyton irgalmas,
folyton megbocsát. Olyan félelem volt, ami kevés mozgási
szabadságot hagyott, és a félelemnek ebbe a csöndjébe nem
fért bele, nem volt benne felismerhető Isten szeretete és
irgalma. A félelemnek ez a csöndje a hitetlenség csöndje
volt — a hit hiányából fakadó csönd.
Hirtelen a csöndnek ez a másik oldala egészen világossá
vált előttem a pusztinyában, és rádöbbentem, hogy a csönd
lehet gonosz, és származhat a Gonosztól. Úgy érzékeltem,
mint ami kezdődhet egyfajta menekülésként, de a kételke¬
dés, a nyomorúság és a hitetlenség zűrzavarába torkollhat.
Egyúttal természetesen megszűnik csöndnek lenni, és csil¬
lapíthatatlan belső zajjá változik.
Ezt a szót nem akartam megírni nektek, de akkor ma¬
gam is csöndesen kibújtam volna valami alól, amit meg kel¬
lene osztani egymás között. Mivel nem lenne szabad, hogy
zárt ajtók legyenek köztünk, és függönyöket eresszünk le.
Teljesen ki kell tárulkoznunk, legmélyebb fájdalmunkig is
eljutva.