Seite 170 [170]
MEGÉRINTENI ISTENT
Ismét elaludtam, s fölkeltem. Ekkor megértettem, hogy
most tudnék, kellene és fogok figyelni az emberekre, sze¬
mélyekre. Nem arctalan tömegként, háborgó tengerként,
nem csoportként, hanem egyénileg, egyesével jutnának el
hozzám. Észrevettem, hogy a figyelem gyökereit a bölcses¬
ség talajába kell elültetni, mert csak abból a talajból tör elő
a mélységes tisztelet, amellyel figyelni tudunk egymásra.
Egyúttal megértettem adományom mindent átfogó
mivoltát. Mivel amikor egymásra figyelünk, maradéktala¬
nul a beszédére összpontosítva mindenestül át kell adnunk
magunkat a személynek. Emellett válaszaink során minde¬
nestül Istenre kell hagyatkoznunk. Nem tudom, hogy teo¬
lógiailag helyes-e, de abban a pillanatban úgy vélekedtem
a Szentlélekről, mint aki mindannyiukra figyel, és ajándé¬
kait mindannyiunknak szétosztja. Arra is rájöttem, hogy ez
a Szentlélekre való figyelés annyira mély, annyira hatalmas,
hogy senki sem képes kifürkészni. Mégis úgy gondoltam,
hogy nekünk igyekeznünk kell efelé a hatalmasság és mély¬
ség felé.
Valamiképpen (tudom, ez őrültségnek hangzik), úgy
véltem, hogy bizonyos értelemben miközben figyeltem, én
magam eltűntem! Egy szív maradt csak ott, s ebben a szív¬
ben a Szentlélek figyelt helyettem. Mégis, én is része vol¬
tam ennek. A Szentlélek közölte velem, mire kell figyelnem,
megtisztítva az utat minden bizonytalanságtól, minden he¬
begéstől, és úgy tűnt ez az a pillanat, amikor a Szentlélek
megadta a megkülönböztetés ajándékát.
Lehet, hogy először az Istenre való figyelés képességéről
kellett volna beszélnem a magamra figyelés után. De bizo¬
nyos értelemben mindegy, mert a figyelem, ez a szó, ami
pusztinyában engem elért, egyesítette mindezeket. Figyelni
169