Oldal 139 [139]
PUSZTINYA
Mit jelent labdának, rongybabának lenni, nem arra vá¬
gyakozni, hogy felkeljünk, mozogjunk, vagy hogy megtehes¬
sük, amit tenni szeretnénk?" Némiképp hasonlít ez arra, ami
akkor történik velünk, amikor kiderül, hogy gyógyíthatatlan
betegségünk van, és csak kevés időnk maradt az életből.
Mindannak, amiről álmodtunk, vagy amire vágyakoztunk,
talán 9890-a egy pillanat alatt szertefoszlik. Amikor szemtől
szembe kerültök a halál teljes valóságával, az egész életetek
néhány perc alatt megváltozik. A pusztinya ilyesmi. Amikor
Isten meglátogatja az embert, kenózis megy végbe, s minden
tervünk és elképzelésünk a szemünk előtt enyészik el.
A pusztaság oltár, amelyen pillanatról pillanatra önmaga¬
tokat ajánljátok föl égőáldozatként. Mivel az önakarat olyan
akadály, ami örökké ott áll köztem és Isten között. Úgy ha¬
tározunk, hogy meg fogjuk tenni ezt és ezt. De közben Isten
szól: , Nem, tedd amazt!" Arról van szó, hogy azt tegyük,
amit ő akar, nem azért, mert félünk tőle vagy a haláltól,
hanem mert szerelem ég bennünk iránta, és azért léptünk
be a pusztinyába, hogy valójában az ő akaratát tegyünk, ne
a sajátunkat. A pusztinya arra adatik, hogy ezt a hozzáállást
formálja bennetek. A pusztinyalakónak végső soron meg
kell értenie, hogy olyan üressé kell válnia, mint amilyen üres
lett Isten őérte.
Elérkezik majd egy pillanat, amikor az ember felaján¬
lási körmenete érinteni fogja Isten felajánlási körmenetét.
Ezután a pusztinyalakó bárhová mehet. Ezután már nincs
szüksége arra, hogy a pusztinyában maradjon. Ekkor zarán¬
dokká válhat, nem kell már egyhelyben maradnia. Annyira
kiüresedett, hogy ő egyszerűen Istent hordozza. Mostanra
minden útja egyenes és sima, készen arra, hogy az Úr járjon
138