Seite 127 [127]
PUSZTINYA
Isten így ad nekem szabadságot. Kicsit mélyebben elmél¬
kedem ezen. Valójában az elmélkedés megszűnik, és egyfaj¬
ta nyugalom költözik a lelkembe, szívembe és értelmembe.
Abban a nyugalomban, abban a csöndben - Istennek abban
a szépséges csöndjében, mely hagyja, hogy beleereszkedjem
és magam is lecsöndesedjek — kitágul a látóhatár. Elsőként
a fölülmúlhatatlan szépség fantasztikus, mérhetetlen pano¬
rámája tárul fel előttem. Majd mellette pusztaságot látok:
a Sátán erejének pusztaságát, akinek egyetlen vágya, hogy
megkötözze akaratomat, hogy az ő akaratát tegyem. A szép¬
ség oldalán ott áll az Úr, a Szentháromság. A Szentlélek,
a bíborszínű galamb, a szeretet Istene, fölöttem lebeg, mint
egy hatalmas, lángoló madár. Talán egyáltalán nem is madár.
Talán tűz, melyet összetévesztek egy madárral. Nyugodtan,
tökéletes és teljes nyugalomban, Krisztus ott áll mellettem
valahol, de az Atyához vezet, miként azt rendszerint teszi.
Minél jobban szemlélem a saját szabadságomat, amint
ott egyensúlyoz eme két választás között, annál inkább elfá¬
radok. Hirtelen minden nagyon tisztává, egyszerűvé válik, és
ez a fajta egyszerűség számunkra, emberek számára erősen
megterhelő. Mivel a feltáruló kép tisztán látható. Ott van
a lángoló pusztaság, és ott a pusztaság másik oldala, mely
olyannyira pihentetőnek tűnik. Én valahol a kettő között
állok. El kell döntenem, hogy vagy jobbra megyek, az Atya
akarata felé, vagy balra a sajátom felé, a Sátán pusztaságába.
Igen, fáradt vagyok, mert a látvány annyira éles. Szemlélem
az összevisszaságot, a démoni erők hívogatását arra, hogy
a saját akaratomat tegyem Isten akaratával ellentétben.
Majd mindezek a gondolatok hirtelen tovatűnnek az
elmémből, és egyszerűen észreveszem, hogy Isten adta ne¬
kem a választás szabadságát és a szabad akaratot, s hogy
126