OCR
MEGSZABADULÁS KRISZTUSBAN tam, valami történt velem és miattam. Viszont még ekkor is szabad voltam arra, hogy nemet mondjak. Másrészt amikor igent mondtam, ahogy erre is volt szabadságom, valami más történt. Mintha napfelkelte köszöntött volna rám. Az Abszolútum felé tartó zarándoklásomat sötétség helyett világosság öntötte el. Amikor igent mondtam, saját szabadságom Istennel közösen énekelt dallá vált. Van manapság egy ének, mely így szól: , I am the Lord of the dance” — , Én vagyok a tánc Ura". Kedvem támadt énekelni: , Én vagyok az ének Ura." Amikor igent mondok, és szabadságomat arra használom föl, hogy valóban szabad legyek, eggyé válok az egész teremtés énekével. Minél többet elmélkedtem a szabadságról, annál többet fedeztem fel. Elsőként arra találtam rá, hogy én szabad vagyok. Ez képezte elmélkedésem alapját. Senki sem forszírozott, senki sem mondta meg, mit tegyek. (Ebben az elmélkedésben azzal az előfeltevéssel éltem, hogy keresztény vagyok, aki érti a vallását, aki részesült a szentségekben, és éli az Egyház életét. Lévén, hogy most keresztényekről beszélek.) Úgyhogy keresztényként elmélkedtem a szabadságnak ezen az ajándékán. Isten itt van, s én szerethetem, vagy sem. Lehetek hideg, meleg vagy langyos iránta. Szabadon választhatok, cselekedhetek, s emiatt a szabadság miatt ujjongok, és hálát adok érte Istennek, noha ismerem az ezzel járó iszonyú felelősséget és teljes bizonytalanságot. Mivel döntenem kell, s ez rendkívül fontos! Igaz, lehetnek tanácsadóim, lelki vezetőim és könyveim, de végső soron az Istennel és másokkal való kapcsolatom tágas valóságában nekem egyedül kell döntéseket hoznom, amikor eljön az ideje. Ez a szabadság. 125