Jó, ha a pusztinyalakó szelídséggel fordul önmaga, mások
és Isten egész teremtése felé. Más szóval a pusztinyalakó
magatartása egyfajta kozmikus gyöngédség, gyöngédség
Isten minden teremtménye iránt. Viszont ez a szelídség és
gyöngédség saját magunkkal, a helyes önszeretettel kezdő¬
dik. A szelídség jófajta rendezettséghez vezet — rendezett¬
séghez a pusztinyában és a környékén, illetve a fákról és
növényekről való gondoskodáshoz. A pusztinyalakót elfog¬
ja egy olyanfajta gyöngédség, ami önmagát, a teremtést és
mindenki mást úgy szeret, ahogyan Isten szeret mindeneket.
Isten azt mondta, hogy amit teremtett, mind nagyon jó, és
a pusztinyalakó gyöngéden gondot visel erre a jóságra.
Állandóan emlékezzetek arra, hogy a pusztinya célja az,
hogy belsővé tegyük. Nem szabad azt gondolnotok, hogy
a pusztinya az egyetlen hely, ahol pusztinyalakók lehettek.
A keleti hagyomány beszél , belsővé tett monasztikus létfor¬
máról", ami azt jelenti, hogy mindenkinek szentháromsá¬
gos életet kell élnie, bárhol is legyen. Ebben az értelemben
a monasztikus létforma mindenkié.
Édesapám világi hívő volt. Egész életében egy átlagos
férfiember életét élte. Szerette a jó ételeket. Ugyanakkor
sokat böjtölt, és rengeteget imádkozott. Belsővé tette a mo¬
nasztikus létformát, táplálta a családját a Szentírással és a
sivatagi atyák írásaival. Hasonlóképpen a pusztinya is a szí¬
vünkön múlik, s mindenki előtt nyitva áll.
Miként tudjátok, Oroszország elég hatalmas, és mi
igencsak szeretjük keresztül-kasul bebarangolni. Így hát
zarándoklatainkkal széltében-hosszában bejárjuk. Viszont
egy napon az ember eljut arra a belátásra, hogy ez az egész
földrajzi tér nem elegendő, hogy nem elégíti ki az ember tér
iránti vágyakozását. Ezen a ponton az oroszok belefognak