másokon segítettek. Voltak más világiak, mint például Nor¬
wichi Julianna," vagy hadd hivatkozzam A tudatlansdg felhöje®
című könyvre, mely sokak figyelmét felkeltette.
Mindenesetre nektek is elegendő saját latin pusztinyala¬
kótok van. Ugyanakkor az orosz vagy keleti felfogással úgy
kell az összefüggést megteremteni, hogy felismeritek, hogyan
lehet bensőleg megmaradni a magányban és visszavonultság¬
ban. Sienai Szent Katalin a családjával élt. Talbot és a töb¬
biek szintén a családjukkal együtt. Azt mondhatnám, hogy
Labre Szent Benedek egyszerre kombinálta a zarándok- és
a pusztinyalakó létet. Ennyit a ti »latin pusztinyalaköitokröl«.
Igaziak és valódiak voltak!
De visszatérve a mi korunkra, egy világon keresztül söprő
lelki hullám kezd kirajzolódni. Az emberek belefáradtak a
teológiai érvrendszerekbe és az agytornáztatásba. Vissza akar¬
nak térni valamifajta istenközelséghez. Az emberek magukra
hagyatottak, s nem magányosak. Hatalmas különbség. Nem
kapcsolódnak Istenhez. Egy különös ürességhez kapcsolód¬
nak, és ezt érzik. Korunkban, a 20. század végén nyilvánvaló
az istenéhség, és az emberek azon dolgoznak, hogy megpró¬
bálják ezt az űrt betölteni.
Természetesen számos mód létezik a betöltésére, bele¬
értve a hagyományosan kontemplatív szerzetesrendek életét.