Page 45 [45]
PUSZTINYA
Combermere-be került. Majd 1961-ben ismét elkezdtem
gondolkodni a pusztinyáról.
Az orosz lelkiségi hagyomány számos gondolata újra és
újra felderengett bennem. Olyan volt, mintha sok, korábban
a népemtől hallott szót a szívemben őrizgettem volna. Óva¬
tosan félretettem őket, nyilvánvalóan az emlékek vásznába
bebugyolálva, és talán féltem attól, hogy kicsomagoljam
őket. Féltem, mert egy olyan kultúrában, olyan földön, olyan
civilizáció részeseként éltem, mely látszólag annyira távol
esett eme lelkiségi hagyományoktól. Néha azonban Isten
felnyitja az emlékeket összefogó vásznat, és előhozza őket,
hogy rájuk nézzünk, elmélkedjünk rajtuk, és inádkozzunk
velük.
Mondják, hogy , Isten képes görbe vonalakkal is egyene¬
sen írni", és néha úgy hiszem, ez igaz is. Ami engem illet, a
szívemből felfakadó vonalak egyenesek voltak, de megvalósí¬
tásuk girbegurbának tűnt, és őszintén szólva, tényleg azt hit¬
tem, hogy ezek a hagyományok nyugatra nem ültethetők át.
De ki voltam én, hogy arra, amit Isten felfakasztott a lel¬
kemben, azt mondjam, hogy az nem átültethető? Úgyhogy
tovább imádkoztam ezzel kapcsolatban. Egy napon az egyik
dombtetőn fekvő farmunkon sétálgattam, mígnem meglát¬
tam egy parasztházat. Régi volt, szépen zsindelyezett, jó ál¬
lapotban lévő. Körülnéztem, és igazán ráeszméltem, milyen
csodás táj tárult elém, mivel a farm szántóföldjeit körülvevő
erdő a távolba veszve lanyhán ereszkedett le a domb lejtőjén.
Odébbsétáltam a háztól, és újra ránéztem, majd hirtelen
megálltam teljes csöndben, mert rádöbbentem, hogy nekem
Isten valójában nem egyenesen írt görbe vonalakkal. Egye¬
nesen írt egyenes vonalakkal, és annak az egyenes vonalnak
a vége az a ház volt, amelyet néztem!
44