OCR Output

PUSZTINYA

Amikor Máriát köszöntötte az angyal, nem teljesen ér¬
tette, mit jelentett a köszöntés, vagy mi lesz ennek a kime¬
netele. Egyszerűen csak azt mondta: fiat. , Igen." Azt sem
értette, amit Krisztus mondott neki a templomban, miután
három napig keresték őt. Ugyanakkor , szívébe véste min¬
den szavát", és ez az, amit az orosz pusztinyalakó is meg
fog tenni. Bensőjébe fogja vésni őket, és csöndben marad,
várva Istenre, hogy kiemelje azokat a szavakat a szívéből, és
feltárja neki, mit is jelentenek.

Így a pusztinyalakó megtanulja megismerni Istent. Nem
tanul róla, hanem Istent magát tanulmányozza magán Iste¬
nen keresztül, mivel ebben a mérhetetlen csöndben, amelybe
a pusztinyalakó belép, Isten feltárja magát azoknak, akik vá¬
rakoznak erre a feltärulkozäsra, €s akik nem pröbäljäk „le¬
tépni a misztérium burkát", kikényszerítve, hogy felfedje
magát.

Nem, a pusztinyalakó arccal a földre borul Istenre várva,
hogy elmagyarázza mindazt, amit Ő el akar magyarázni
neki, miként tette ezt az emmauszi tanítványokkal. Csupán
azt tudja, hogy az ő szíve is lángolni fog majd bensőjében,
miként a tanítványoké.

Aki követi a pusztinyába szóló hívást, és aki mindent
maga mögött hagy, az embertársai segítségére hagyatko¬
zik. Valóságosan is koldussá válik. Oroszországban egy falu
megörvendett, amikor megtudta, hogy remete fog megtele¬
pedni egy elhagyatott kunyhóban, vagy hogy segítségért for¬
dul majd hozzájuk annak megépítéséhez. Ez azt jelentette,
hogy van valaki, aki imádkozik értük. Ezért a pusztinyalakó
általában egy félreeső helyet választott egy erdei tisztáson.
Világának igazán rejtett helyeit kereste — hegyeket, renge¬
tegeket, erdőket —, olyan helyeket, ahol tényleg egyedül volt

36