Oldal 36 [36]
A KELETI PUSZTINYALAKÓ
Életre szóló vagy legalábbis sok évig tartó hivatásként
léptek be a pusztinyába. Üres kézzel tértek be oda. Isten
ismeretét keresték közvetlenül, nem könyveken keresztül.
A pusztinyalakö, a pusztinyäban tartözkodö, a szzarec,
a remete — hogy azzal a számtalan névvel illessük őket, amit
az oroszok használnak rájuk — azzal az elképzeléssel kezdi,
hogy csakis egyetlen könyv tudja őt megtanítani Istenre.
Hiszi, hogy az egyetlen mód Isten megismerésére az, hogy
alázatban, egyszerűségben és szegénységben hozzá térünk,
belépve az ő csöndjébe, és ott imádságban és türelmesen
várva, amíg Isten feltárja magát a számára alkalmas időben.
Ezért a pusztinyalakók egyetlen könyvet vittek magukkal
a pusztinyába — a Bibliát. Térden állva olvasták, érzéketle¬
nül vagy néha akár érdektelenséggel viseltetve bármilyen
tisztán elméleti kérdés iránt. Számukra a Biblia az Ige meg¬
testesülését képviselte, és úgy érezték, hogy egy emberöltő
sem elegendő az elolvasására. Minden alkalommal, amikor
kinyitották, elképesztő mély meggyőződéssel hitték, hogy
szemtől szembe találják magukat az Igével.
Igen, a pusztinyalakó térden állva olvassa a Bibliát. Nem
a fejével olvas (fogalmi síkon vagy kritikusan), kivéve abban
az értelemben, hogy a szavak átfolynak értelmi felfogásán,
de a pusztinyalakó értelmi felfogása a szívében van. A Biblia
szavai olyanok, mint nyelvén a méz. Mély hittel olvassa őket.
Nem elemzi őket. Olvassa azokat, és engedi, hogy megma¬
radjanak a szívében. Egy nap alatt lehet, hogy csak egy-két
mondatot olvas, talán egyetlen oldalt. A lényeg az, hogy
a szívébe vésse mindegyiket, miként Mária tette. Hagyja,
hogy gyökeret verjenek a szívében, és várakozik Istenre,
hogy eljöjjön és megmagyarázza azokat, amit kétségkívül
meg is fog tenni, amikor ilyen mély és teljes hitre lel.
35