Oldal 25 [25]
PUSZTINYA
remeték kivonulnak, hogy életük végéig keressék Istent
a magányban, csöndben és imádságban.
A pusztinya azonban nem szükségszerűen esik teljesen
távol az emberek tartózkodási helyétől. Néhányan az ott¬
honaikban fenntartottak egy kis szobát, ahová imádkozni
és elmélkedni be-bejártak, s amit páran még pusztinyának
is neveztek.
Általánosságban azonban a pusztinyalakó (oroszul pusz¬
tinyik — pusztinyában élő személy) egy félreeső helyen élő
valakit jelöl. Pusztinyalakó lehet bárki — földműves, gróf,
a középosztály egy tagja, tanult vagy tanulatlan vagy bárki
a kettő között. A , sivatagba" vonulást végleges hivatásnak
tekintették, egy Istentől jövő hívásnak, hogy az illető ki¬
menve Istenhez imádkozzon a saját és a világ bűneiért. 10¬
vábbá, hogy hálát adjon neki az örömökért, a boldogságért
és minden ajándékáért.
Igen jó viszonyba kerültem egy pusztinyalakóval, aki¬
hez édesanyám járt tanácsért. Sohasem tudtam meg, ki ő.
Rendszerint gyalog jártunk hozzá, és gyalog tértünk vissza.
Amikor megérkeztünk, édesanyám kopogtatott az ajtón, és
benyitott. Nem volt retesz az ajtón. A pusztinyalakó min¬
dig ott volt, hogy fogadjon bárki érkezőt. Anyu meghajolt
a deszkafalon díszelgő kereszt és a Miasszonyunk ikonja
felé. Majd meghajolt a pusztinyalakó előtt, és ezt mondta:
, Békesség e háznak", ő pedig válaszolt: , Az Úr békéje legyen
veled." Én ugyanezt tettem. Ezután némi teával és kenyérrel
kínált bennünket, azzal, amije volt, s így szólt: , Gyertek,
legyen részetek abban, amit Isten a maga irgalmasságában
nekem juttatott." Miután ezzel megvoltunk, kimentem ját¬
szani, édesanyám pedig beszélgetett vele. Majd hazamen¬
tünk.
24