OCR
ELöszö + 9 küzdelmében hogyan változik meg a konzervatív oldal egykori szellemi atyjának, Németh László elképzelésének a megítélése. A könyv második fejezete a közírói értelmezések után a térség és a magyar társadalomfejlődés azon történészi, szociológusi interpretációja felé fordul, amely arra törekszik, hogy a különutas társadalomfejlődés szakszerűbb értelmezését adja. Ez az egység alapvetően Erdei Ferenc felfogását taglalja, de kitér a rá nagy hatást gyakorló Hajnal István megközelítésére is. Ezt az elemzési szálat az indokolja, hogy Erdei korszakokat meghatározó koncepciója sok tekintetben Hajnal társadalomelméletét tekintette egyik legfőbb inspirációjának; vagyis alapvető jegyeiben ezen alapul. Emellett Hajnal történelemszemlélete az európai történeti régiók megragadásával új impulzusokat adott Erdei magyar társadalomfejlődésről szóló értelmezésének is. A fejezet nem csupán ennek a jelentős elméletnek a rekonstrukciójára törekszik, hanem azt is megvizsgálja, hogy Hajnal interpretációja a magyar társadalomfejlődésről mennyire tudta sikeresen megragadni ennek a társadalmasulásnak a sajátosságait. Ezen túl Hajnal és Erdei megközelítésének párhuzamait és eltéréseit is górcső alá veszem, mivel úgy látom, hogy eme elemzési szemponton keresztül közelebb kerülhetünk Erdei második világháború előtti felfogásának sarokköveihez is. E vizsgálatok homlokterében Erdei elhíresült , kettős társadalom"-felfogása áll. Másrészt a fejezet azt boncolgatja, hogy mivel magyarázható Erdei elemzésének sikere, miközben Hajnal István jóval kidolgozottabb és szakszerűbb társadalomértelmezése csak szűk körben vált ismertté. Az Erdei-életművel foglalkozó korábbi értelmezéseim alapvetően a szerző 1945 előtti munkásságára fókuszáltak. A mostani kötet egyik újdonsága, hogy régebbi kutatásaim kiegészítéseképpen részletesebben elemzem Erdei 1945 utáni társadalomtudományos munkásságát. Noha időközben már terjedelmes monográfia is született Erdei egész pályájáról, a második világháború után keletkezett írások eszmetörténeti, társadalomelméleti elemzésére nem történt érdemi kísérlet. Értelmezésem szerint ez a hiátus alapvetően összefügg Erdeinek az 1945 utáni és legfőképpen az ötvenes évekre tehető politikusi működésével, vagyis azzal, hogy ötvenes évekbeli, vállalhatatlan szerepvállalása nem csupán Erdeit, a politikust diszkreditálta, hanem az eközben folyamatosan alkotó agrárkutatót, szociológust is. Így aztán Erdeit akommunistákkal elvtelenül együttműködő, hiteltelen politikusi tevékenysége alapján ítélték meg, és Veres Péterrel együtt a népi szociográfusok azon csoportjának tagjaként szemlélték, akik feladták a két háború közötti progresszív szemléletüket. Ez a stigma nyilvánvalóan ráégett Erdei Ferenc későbbi munkásságának megítélésére is. Annak ellenére, hogy Erdei közéleti, kutatói tevékenysége az első Nagy Imre-kormány időszakától és kiváltképpen 1957-től kezdődően új irányt vett. A magát újra társadalom- és agrárkutatóként definiáló szerző alapos