Oldal 42 [42]
OCR
40 Élettörténeti társadalomkutatás igazságot mondják el, s nem csak az , igazságról" beszélnek. De, hangsúlyozta Bertaux, hogyha kellően sok interjút gyűjtenek össze ugyanabból a milióből, akkor képesek lesznek felfedezni a visszatérő mintákat a kollektív jelenségekről. Bertaux szerint ez a feltételezés kutatásuk során beigazolódott, amit monográfiákban s tanulmányokban is közzétettek (Bertaux-Bertaux-Wiame 1995; Bertaux 1981). A realista kutatók szerint a társadalmi, történelmi körülmény a tudatunkon kívülis létező, önálló entitás. Bertaux leszögezte, hogy a kvalitatív módszeren belüllegtöbben a tiszta pozitivizmust már elutasították, ugyanakkor a társadalmi folyamatok, a struktúra ismerete fontos maradt. E szerint az episztemológia szerint a kutató az emberek tudására kíváncsi, olyan formában, ahogyan azt az antropológia mindig is tette. Ez az út tudománypolitikai szempontból is fontos, mert újraértékelte a ,bennszülöttek" tudását a szociológia, a történelem számára. Mindez a társadalmi igazságosságra tekintettel, vagyis morális szempontbólis helyes út, mert olyan tudás épült be a társadalomba, ami az illető egyének élettörténete nélkül figyelmen kívül maradt volna. Ez adja munkájuk hitelességét, amit egyébként - jegyezte meg Bertaux - Kochuyt is fontosnak tartott. Ráadásul - folytatta felfogása bemutatását - többen közülük a társadalmi-történelmi helyzet kritizálásától nem tartózkodnak, így a tudományos távolságtartás/neutralizálás kritizálásától sem. A realisták nem az elméletektől tartják távol magukat, dacára annak, hogy Kochuyt ezt tartja róluk, inkább a totális absztrakciótól, ami el van zárva a tapasztalattól. A hetvenes években Bertaux - vallja meg egy helyen — Bourdieu és a marxizmus hatása alatt állt. Ekkor megismerte Lewis Oscar Sanchez gyermekei című művét, ami arra motiválta, hogy a marxizmus helyett új szemléletmódot válasszon. Ekkor feladta korábbi kutatói törekvését, az elmélet és survey-kutatásokból kapott eredmények összhangba hozását, s áttért az élettörténet és a strukturalista megközelítés kombinálására. Véleménye szerint a narrativisták a társadalmi-történelmi realitással nem foglalkoznak, ami viszont fontos Bertaux-nak. Ő maga az elszigetelt életrajzok feldolgozásán is túllépett, s áttért a családtörténetek gyűjtésére a történeti kontextus jobb megismerése érdekében (Bertaux-Bertaux-Wiame 1995). A családtörténetek a társadalmi mobilitás tanulmányozásához igen jó empirikus anyagnak bizonyulnak, szögezte le érvelésében (Bertaux-Bertaux-Wiame 2017). A realista álláspont képviselése mellett némi önkritikával kitért álláspontja változásaira is. Mint mondta, korábban nem figyelt az emlékezet/memória működésével kapcsolatos kérdésekre, vagy arra, hogy az alanyok élettörténeteiket mely életszakaszukban mesélték el. Keveset foglalkozott magával az interjúszituációval és azzal, hogy mindenki arra törekszik, hogy pozitív képet adjon önmagáról. Ugyanakkor törekedtek a többféle forrás használatára, ami
